Péntek délutánra látványosan javult a hangulat a tengerentúli részvénypiacokon a csütörtöki zuhanás után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1383,52 pontos, 1,57 százalékos csökkenéssel, 86 635,86 ponton zárt hétfőn. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.
A részvénypiac forgalma 25,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: átlag feletti forgalomban csökkenéssel zárt a piac, a negatív a nemzetközi befektetői hangulat hatására. Az Európai piacok többségében is esés van - jegyezte meg.
A vezető részvények közül kiemelte: csak a Magyar Telekom emelkedett, ezt a gyorsjelentés előtt pozitív befektetői várakozás okozta. Az OTP 2 százalékos, a Mol közel 3 százalékos mínuszban zárt, ez utóbbi a pénteki eredményközlés hatása lehet, amin a céláremelés sem segített - tette hozzá. A Mol árfolyama 84 forinttal, 2,82 százalékkal 2890 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 500 forinttal, 2,05 százalékkal 23 910 forintra esett, forgalmuk 18,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 1,1 százalékkal 1474 forintra erősödött, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 680 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8530,31 ponton zárt hétfőn, ez 49,45 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Hatalmas pofont kapott a zloty, miközben nagy dobásra készül a magyar piacon a német sztáralapkezelő
A befektetők az amerikai félidős választásokra és a geopolitikai kockázatokra figyelnek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







