Augusztus 25-én éjjel a bankkártyás rendszerek, augusztus 30-án pedig a megtakarításokat segítő Persely funkció nem lesz elérhető.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,04 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel 74 175,47 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a BUX index emelkedett, miközben a főbb nyugat-európai tőzsdei indexek alatta maradtak előző napi záró áruknál.
Kifejtette, az elmúlt napokban a Budapesti Értéktőzsde erősen alulteljesített a főbb részvénypiacokkal szemben, kedden viszont azt lehetett látni, hogy a geopolitikai kockázati aggodalmak enyhülnek, a befektetők visszatérnek a korábban gyengébben teljesítő piacokra.
A Mol 8 forinttal, 0,3 százalékkal 2684 forintra erősödött, 939,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,4 százalékkal 18 655 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,19 százalékkal 1048 forintra emelkedett, forgalma 279,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,36 százalékkal 11 110 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6662,35 ponton zárt kedden, ez 2,14 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







