28 °C Budapest
Interior of traditional Greek restaurant in Heraklion, Crete, Greece.

Indul a visszaszámlálás: pár hetük maradt a SZÉP kártyásoknak, hogy megússzák a sarcot

2023. május 8. 14:02

Idén januártól ténylegesen megszűntek a SZÉP kártya alszámlák, ami úgy tűnik, még a vártnál is gördülékenyebbé tette a juttatás felhasználását. Az év első négy hónapjában ugyanis akkora forgalmat bonyolítottak az egyik hazai kibocsájtó SZÉP kártyáival, mint az elmúlt év azonos időszakában, holott idén tavasszal az élelmiszervásárlások már nem növelték a forgalmat. A kártyabirtokosoknak most május 31-re érdemes figyelniük, ugyanis eddig használhatók fel díjterhelés nélkül a tavaly október 15-ig feltöltött összegek.

Sikeres volt a SZÉP kártya alszámlák tényleges eltörlése a juttatás felhasználása szempontjából. Az év első 4 hónapjában ugyanis minimálisan nagyobb forgalmat bonyolítottak le a K&H SZÉP kártyával, mint tavaly ugyanebben az időszakban – akkor azonban élelmiszervásárlásra is fel lehetett használni a keretet. Áprilisig bezárólag több mint 9,4 milliárd forintos forgalom volt a SZÉP kártyán, amiben az egyszerűsítés mellett az is szerepet játszhatott, hogy tovább bővült az elfogadóhelyek száma: most már országosan közel 40 ezer helyen használható a K&H SZÉP kártya. Az infláció hatása azonban itt is érezhető, mivel a forgalom minimális növekedése mellett a tranzakciók darabszáma közel 10 százalékot csökkent.

Az alszámlák egyszerűsítése mellett a SZÉP kártyások számára az egyenleg lekérdezés is gyorsabb és egyszerűbb lett. A kártyabirtokosok az új, már a K&H mobilbankból is elérhető online felületen keresztül tudják nyomon követni egyenlegüket.

Kerülje el a pótdíjat

Még néhány hét maradt arra, hogy díjterhelés nélkül fel lehessen használni a 2022. október 15-ig feltöltött juttatásokat. Május 31-én ugyanis egy egyszeri, 15 százalékos díjat kell fizetnie azoknak, akik addig nem költik el a jóváírt összeget. Így érdemes ellenőrizni az egyenleget, és legkésőbb a pünkösdi hosszú hétvégén felhasználni a lejáró juttatásokat.  A 2022. október 15. után jóváírt összegek a feltöltéstől számított legalább egy évig használhatók fel díjterhelés nélkül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 2. 20:44
Radnai Márk, az Országgyűlés Művelődési Bizottságának TISZA párti alelnöke a szerdai FKT-döntés után...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 2. 17:44
Olcsó, még olcsóbb, leginkább ingyenes és jó banki szolgáltatásokra vágyott az átlagember. A technol...
Holdblog  |  2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?