Óvatosan indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a magyar piac pedig kisebb mínuszban nyitott a hétfői amerikai rali után.
Az OTP Bank Öngondoskodási Indexének legfrissebb eredményei szerint, a mérés kezdete óta még soha nem akartak annyian lakásfelújításra, lakásvásárlásra, vagy éppen új bútorok vásárlására félretenni, mint idén. Bár a közép-hosszú távú célok egyre népszerűbbek, az előre tekintés, a célok megvalósítása érdekében egyre kevesebben terveznek pénzügyileg előre.
Az OTP Öngondoskodási Index kutatás legfrissebb eredményei szerint a hazai lakosság egyre nyitottabb a közép és hosszútávú megtakarítási célok iránt. Ezt igazolja, hogy a megkérdezettek 21 százaléka tervez anyagi tartalékot képezni lakásfelújításra, 12 százalék lakásvásárlásra, míg 19 százalék bútorvásárlásra. Mindhárom eredmény rekordnak számít az Index történetében.
Bár a célok ismertek, az odavezető út már kevésbé egyértelmű. Tíz év alatt 58-ról 40 százalékra csökkent azon válaszadók aránya, akik legalább a következő hónapra készítenek pénzügyi terveket. Egy évre előre minden 5., míg öt évre, vagy ennél hosszabb távra minden 8. megkérdezett készít számításokat.
Pedig némi tervezéssel és előre gondolkodással jelentős eredményeket lehet elérni, hívja fel a figyelmet Nyitrai Győző, az OTP Bank Retail Megtakarítási Igazgatóságának vezetője:
Az Öngondoskodási Index kutatás elmúlt 10 évében mért eredményei alapján azt látjuk, hogy bár a lakosság egyre inkább mer közép és hosszútávú célokat kitűzni, és idén már a megkérdezettek 37 százaléka válaszolta azt, hogy jobban odafigyel a kiadásaira, mégis egyre kevesebben terveznek pénzügyileg előre, legyen szó akár rövid, akár hosszú távról.”.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






