25 °C Budapest

Ezen sokat bukhat Magyarország: rengeteg pénzről van szó

2020. december 7. 19:28

A Niveus Consulting Group kommentárja a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleményéhez, amelyben a PM elutasít egy nemzetközi adóztatási megoldást, amely szerint, ha a multinacionális vállalatcsoport a minimum adómérték alatt marad egy adott országban, a különbözetet más ország - elsőként az anyavállalat országa - szedné be helyette. Ez hátrányosan érintené Magyarországot, hiszen Európában Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó mértéke.

Öldöklő verseny az adóforintokért

Az országok közötti adóverseny az utóbbi években rendkívüli mértékeket öltött; ilyenek a külföldi befektetők megnyeréséért létrehozott adózási kedvezmények, vagy az "offshore" adóparadicsomok ellehetetlenítésére tett kísérletek.  Az adóversenybe Magyarország is beszállt és az Európai Unióban a legalacsonyabb mértékűre, 9 százalékra csökkentette a társaságok adókulcsát 2017-től (egyébként ezzel egész Európában Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adókulcs, Montenegró mellett).

Csak hogy érzékeltetni lehessen a különbséget az egyes országok között, a társasági adókulcs a világban 0 és közel 40 százalékos mérték között mozog, de a fejlett országokban ez jellemzően magasabb (pl. Németországban és Japánban 30 százalék, az USA-ban 21 százalék, Franciaországban 28 százalék). Éppen a fentiekből kifolyólag a multinacionális cégcsoportok dollármilliárdokat spórolnak azzal, hogy az alacsonyabb adókulcsú országokba "csoportosítják át" a nyereségüket, amely természetesen számos érdekellentétet szül.

A vállalat azt jegyezi meg azzal kapcsolatban, hogy a PM elutasítja a globális minimumadó kulcs bevezetését, hogy ez már egy nagyon régóta napirenden lévő javaslat, amely most fordult a finisébe és várhatóan hamarosan elfogadnak egy konszenzusos javaslatot. A minimumadó kulcs kapcsán már többféle számszerű javaslat elhangzott, a leggyakrabban hangoztatott mérték a 12,5 százalék, de hallani olyan híreket, hogy ez még akár 10 százalék is lehet.

Leegyszerűsítve a minimumadó működési mechanizmusát; ha egy német anyavállalatnak van egy magyar leányvállalata, akkor ez utóbbi által fizetett 9 százalékos társasági adón túlmenően a német anyavállalat is jogot formálhat a minimumadó (példánkban 12,5 százalékos) és az alacsonyabb adókulcsú állam által alkalmazott adómérték különbözetére. Tehát jelen esetben 3,5 százalékos további adóztatás jelenne meg a magyar leányvállalathoz köthetően

- jegyezte meg Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere. A szakértő felhívja a figyelmet, hogy a fentiek kapcsán számos kérdés merül fel: mi a helyzet, ha nem ugyanazon az alapon, számítási módszerrel határozzák meg az egyes országokban az adóalapot? Illetve többek között a számviteli elszámolási sztenderdekben is számos olyan különbség lehet, amely lényegesen befolyásolja a fizetendő adó nagyságát.
Varga Mihály reagálása abból az aspektusból mindenképpen érthető, hogy Magyarország a javaslat kapcsán hátrányos helyzetbe kerülhet, mert az egy számjegyű társasági adó a valóságban már magasabb lesz, így már egyből nem lesz az olyan vonzó a külföldi befektetők számára.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Magyarországon további kérdéseket vet még fel a helyi iparűzési adó "besorolása", ugyanis az valójában egy társaságokat sújtó többletteher, amelyet adott esetben akár össze is lehetne számítani a társasági adóval az összteher meghatározása szempontjából - vélekedett Bagdi Lajos.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 24. 10:33
A TISZA-kormány bejelentette az új kormány 55 fős államtitkári névsorát. A névsorban találjuk Kustán...
Összkép  |  2026. május 23. 11:28
A gazdasági elemzések lényegét foglalja össze vállalkozók számára új rovatunk, a Vállakozói Mozaik....
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?