4 °C Budapest

Az OTP volt az egyetlen, amin nem buktak a héten a befektetők

MTI
2020. július 12. 09:01

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 589,60 ponton zárt pénteken, 341,92 ponttal, 0,95 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma nagyon alacsony, 33,66 milliárd forint volt az előző heti 61,87 milliárd forintos adásvétel után. A vezető részvények közül a stagnáló OTP kivételével valamennyi papír esett, a legnagyobb mértékben a Richter, 1,40 százalékkal.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint az elmúlt héten lefelé korrigált a tőzsde, a magyar blue chipek közül egyik sem tudott emelkedést elkönyvelni. Az euró/forint árfolyam átlépte a 350 forintos szintet, és többször próbálkozott a 355 forintos szint áttörésével is. A dollár/forint árfolyam a 310-315 forintos szinten mozgott.

Az elemzésben kiemelik, hogy májusban óriási visszaesés volt az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek piacán, éves összehasonlításban 28 százalékkal kevesebb hitelt folyósítottak a bankok, a jellemzően hosszabb hitelbírálati idő miatt ugyanis ezeknél csak most éreztette hatását a koronavírus. Az átlagos kamatláb 4,34 százalék volt a jegybank adatai szerint. Az ingatlanpiaci tranzakcióknál tapasztalt visszapattanás következtében azonban májusban már a tavalyival megegyező szintre emelkedett a jelzáloghitel iránt érdeklődők száma - teszik hozzá.

A személyi kölcsönöknél az éledezés jelei látszódnak, bár a májusi adat még mindig 66 százalékkal elmarad a tavalyitól, áprilishoz képest már 44 százalékkal több fogyott a maximalizált teljes hiteldíj mutatójú hitelből.

A vállalati hírek közül kiemelik, hogy az OTP az esésben folytatta a sajátrészvény-vásárlást, javadalmazási politikája részeként 280 ezer darab saját részvényt vásárolt a héten 11 018 forintos átlagáron.

A J.P. Morgan az OTP-t látja a régió legizgalmasabb banksztorijának, míg a Richter részvényeit a régió legígéretesebb befektetésének tartja. Az OTP papírjaira 12 ezer forintos célár mellett felhalmozást javasol az elemző, aki elsősorban a stabil tőkehelyzet, valamint az alacsony áron történő akvizíciók miatt tartja vonzónak a pénzintézetet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A másik kedvencre, a Richterre 8100 forintos célárat határozott meg a J.P. Morgan. Az elemző véleménye szerint mind a Vraylar, mind más gyógyszerek esetében jelentős a növekedési potenciál, és több értékeltségi mutató alapján is alulárazottnak látja a gyógyszergyártó részvényeit.

A Goldman Sachs ugyanakkor 1600 forintra csökkentette a Mol 12 hónapos célárfolyamát azt követően, hogy június elején 2200 forintról 1700 forintra mérsékelte, és továbbra is eladásra ajánlja a hazai olajtársaság részvényeit.

  • Az OTP-részvények ára nem változott, pénteken 10 760 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 21,7 milliárd forintot.
  • A Richter 1,40 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 6700 forinton zárt, heti forgalma közel 5,2 milliárd forint volt.
  • A Mol árfolyama 1,29 százalékkal csökkent, pénteken 1834 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma közel 4,8 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom ára 0,91 százalékkal esett a múlt héten, pénteki záróára 381,5 forint volt, heti forgalma közel 379 millió forintot tett ki.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3376,63 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 100,62 ponttal, 2,89 százalékkal alacsonyabban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. november 28. 09:50
A kormánypárti médiaholdinghoz tartozó bulvárlap közleményben ismerte el, hogy egy családon belüli e...
Bankmonitor  |  2023. november 28. 08:19
Életbiztosítási szerződés megkötésekor van jó pár kérdés, amire válaszolnod kell. Ezek egy része az...
Holdblog  |  2023. november 28. 06:44
Pont két éve ajánlottuk olvasóink figyelmébe Morgan Housel A pénz pszichológiája című könyvét. Úgy l...
Kiszámoló  |  2023. november 26. 16:36
Az amerikaiak 24%-a úgy megy neki az ünnepi vásárlásoknak, hogy még van adóssága a tavalyi karácsony...
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 28. kedd
Stefánia
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem