29 °C Budapest
Felpörgeti a járvány a digitális világot: már ezt is mobilon intézzük

Felpörgeti a járvány a digitális világot: már ezt is mobilon intézzük

2020. április 3. 12:15

Meredek emelkedőn van a mobilbankolás. Az okostelefonon elérhető banki szolgáltatásokat az idén 22-44 százalékkal többször használták, mint tavaly. Márciusban kiemelkedő növekedés volt a mobilbankos utalásoknál, az ügyfelek naponta 23 százalékkal többször használták, mint februárban, a 2019-es átlaghoz képest pedig 51 százalékos volt a növekedés. A mobilbankos tranzakciók közül a csekkbefizetés az egyik legnépszerűbb megoldás, ez márciusban erőteljes növekedésnek indult a járvány miatti intézkedések nyomán.

Eleve emelkedő pályán volt a mobilbankolás és a mobilbankos fizetés, tavaly is és ebben az évben is, a koronavírus-járvány pedig még rátett egy lapáttal - derül ki a K&H adataiból, amely a bank ügyfeleinek mobilbankolási szokásait vizsgálta és bemutatja azt is, melyek a legnépszerűbb tranzakciók.

A kiugró növekedés egyrészt abból látszik, hogy az aktív mobilbankos ügyfelek száma - vagyis azok, akik havonta legalább egyszer belépnek a felületre -az idén januárban és februárban is több mint 33 százalékkal nőtt éves összevetésben, ráadásul úgy, hogy tavaly januárban és februárban a még az egy évvel korábbi szinthez képest is 60 százalékos volt a növekedés.

Rátehet még egy lapáttal a koronavírus

A mobilbankon keresztül forintban történő utalásoknál nagyon látványos emelkedést hozott a március, részben a mobilbankolás térnyerése és a koronavírus-járványhoz köthető változások miatt, amelyek a készpénzt háttérbe szorították. Az elektronikus banki szolgáltatások, ezen belül a mobilbankolás térnyerése folytatódhat. A K&H és a különböző elfogadóhelyek - boltok, szolgáltatók - is igyekeznek az ügyfeleket a digitális bankolás, fizetés irányába terelni. Ezek a szolgáltatások ugyanis kényelmesek, biztonságosak és gyorsak, ráadásul a jelenlegi járványhelyzetben például az előre fizetés vagy az internetes utalás biztonságosabb alternatívája a személyes kontaktusoknak és a hagyományos ügyintézésnek. 

"Digitális stratégiánk részeként évek óta folyamatosan fejlesztjük mobilbanki és elektronikus szolgáltatásainkat, így a jelenlegi rendkívüli helyzetben számos digitális megoldás használatát javasolhatjuk ügyfeleinknek a személyes ügyintézés helyett"- mondta el Árva András, a K&H lakossági ügyfelek szegmens marketing főosztályvezetője. A bank 450 ezer digitálisan aktív ügyféllel rendelkezett 2019 év végén, és számuk mostanra 480 ezerre emelkedett. Közülük a többség, azaz 410 ezren regisztrált mobilbank-felhasználók. Ráadásul nem csak az ügyfelek száma növekszik, de egyre aktívabbak is ezeken a felületeken. "A megnövekedett forgalmat és ügyfélszámot azonban a hosszú évek óta tartó korszerűsítés eredményeként fennakadás nélkül kezeljük"- tette hozzá a szakember.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Masszív növekedésnek indultak a csekkbefizetések

Tavaly napi átlagban a mobilbankosok több mint 15 ezer alkalommal indítottak fizetési tranzakciót. Ehhez képest napi átlagban januárban több mint 17 ezerszer tették ugyanezt, februárban már 18 ezer alkalom felett jártak, márciusban pedig közel 23 ezernél tartottak. Ez azt is jelenti, hogy márciusban februárhoz képest 23 százalékos volt a növekedés, a tavalyi átlagszinthez képest pedig 50 százalék feletti emelkedést produkáltak a mobilbankosok.

A mobilbanki szolgáltatások közül a legnagyobb növekedést a csekkbefizetések produkálják. A csekkbefizetések népszerűsége meredek emelkedést mutat, márciusban napi átlagban 90 százalékkal több csekkbefizetést indítottak mobilról mint februárban, a múlt évi napi átlaghoz képest 158 százalékos volt a növekedés. A már említett átutalások mellett pedig a mobiltelefon-feltöltések és a kártyalimit változtatása számít népszerű szolgáltatásnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 18. péntek
Arnold, Levente
24. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?