A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken.
Csupán a magyarok ötöde adakozott jótékony célra tavaly, ezzel elég gyászosan állunk a világranglistán. Az európai lista végén a görögök állnak, akiknél csak hat százalék adakozott. Kiderült, hogy főképpen karácsony környékén jön meg a magyarok adakozási kedve, illetve főképpen gyerekeken, állatokon szeretünk adományokkal segíteni. Sokan megfeledkeznek róla, de a legegyszerűbb módja a jótékonykodásnak az SZJA 1+1 százalékos felajánlása - ez ráadásul pénzbe sem kerül. Tavaly összesen 32 milliárd forintot lehetett volna ilyen formában jótékonykodni, de 17,5 milliárdnyi pénzről nem döntöttek az emberek.
Eléggé rosszul szerepeltek a magyarok a 2019-es World Giving Indexen, amely a különféle nemzetek jótékonysági szokásait mérték össze. A rangsor élén Mianmar végzett, ahol az emberek 81 százaléka vélhetően adományozott jótékony célra, ezt a szakértők annak tudják be, hogy az országban a buddhista szokásoknak megfelelően gyakorta adományoznak az emberek. A második helyen holtversenyben Nagy-Britannia, Málta, Thaiföld és Hollandia áll, itt egyaránt az emberek 71 százaléka adományozott.
Magyarország a lista 83. helyén végzett a 126 országot szerepeltető összegzésben: nálunk az emberek csupán 20 százaléka adakozott jötékony célra az elmúlt évben. A régióban még viszonylag jól állunk: Szlovákiában ugyanez az arány 28 százalék, ami az 51. helyre elég. A horvátok 22 százalékkal a 68. helyen állnak, a cseheknél is ugyanennyi az arány, ők a 70.-ek. Kiderült, hogy a románoknál is 20 százalék adott pénzt valamilyen jótékony célra 2018-ban amivel a 81. helyen vannak, Szlovénia pedig 36 százalékkal a 35. Az osztrákoknál még magasabb ez az arány, a népesség több mint fele, 53 százaléka jótékonykodott tavaly, ami a 15. helyre repítette őket a világranglistán.
A lista végére Grúzia és Jemen került, ahol csak az emberek hat százaléka adakozott, Európa pedig Görögországot adta a rangsor aljára a maga 7 százalékával.
Azért még van remény
Korábban kiderült, hogy a gyermekeket, a betegeket és az állatokat segítő szervezeteket támogatják a legszívesebben a magyarok. A Díjnet adataiból például az is kiderült, hogy a felhasználók egy alkalommal átlagosan 3800 forinttal támogatják a szervezeteket. Az átlagos összeg némileg alacsonyabb, ha a más célokért dolgozó - például betegeket vagy állatokat segítő - szervezeteknek küldött összegeket is vizsgáljuk, ekkor 3600 forintot tesz ki egy támogatás. A vizsgált adományok közül a legmagasabb összegű 50 ezer forint volt az e-számlakezelési platformon. A legtöbb adomány decemberben érkezett, a legaktívabb támogatók pedig a fővárosiak és a Pest megyeiek.
2017 őszén a lakosság több mint fele, 57 százaléka válaszolta azt, hogy részt vesz valamilyen karácsonyi jótékonysági akcióban. A legjellemzőbb jótékonykodási formák - amelyekbe a lakosság több, mint negyede legalább a tervek szintjén bevonódik - áruházi élelmiszergyűjtés (30%), a rászoruló gyerekek, árvák (29%) és a környezetünkben élő rászorulók (26%) támogatása, illetve jótékonysági szervezetek segítése (26%).
- mondta a Pénzcentrumnak Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjának kommunikációs vezetője. A Szeretetszolgálat küldetése csakúgy, mint az év más időszakában, ilyenkor is kétirányú: támogatni a rászorulókat, valamint lehetőséget adni a segíteni vágyó embereknek arra, hogy jól segítsenek. Vagyis elősegíteni, hogy az adományok időben és jól célozva megérkezzenek, aki pedig szeretne, az önkéntesként részt vállalhasson a rászoruló emberekért végzett szolgálatban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egyszerű lenne segíteni
Sokkal egyszerűbb másokon segíteni, mint gondolnád. Például az SZJA-d egy-egy százalékát felajánlhatod különféle szervezeteknek, illetve egyházaknak. Tavaly összességében 32 milliárd forintot lehetett volna így adakozni, ám a magyarok nagy része erről megfeledkezett: az összegzések szerint 17,5 milliárd forint ment veszendőbe.
Többféle módon lehet határozni az egy százalékok kedvezményezettjeiről: a nyilatkozatot nemcsak az interneten, hanem hagyományos módon, papíralapon is el lehet juttatni az adóhivatalhoz.
Tavaly 1,8 millió nyilatkozat érkezett a civil egy százalékok ügyében, 8,3 milliárd forinthoz juttatva a civil szerveződéseket, a 31 egyház számára egymillió felajánlást tettek az adózók, összesen 4,8 milliárd forint sorsáról döntve. A Nemzeti tehetségprogramra közel háromszázezer felajánlónak esett a választása, akik jelentős, 1,4 milliárd forintot szántak erre a feladatra - ismertette Tállai András.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








