7 °C Budapest

Így adakoznak a netezők: a gyerekek vagy az állatok kapnak többet?

2019. augusztus 26. 15:33

A gyermekeket, a betegeket és az állatokat segítő jótékonysági szervezeteknek szeretnek leginkább adományozni az internetezők - derült ki a Díjnet adatainak elemzéséből. A  felületen eddig 18 szervezetnek lehetett adományozni, idén augusztustól pedig újabb ötnek. Alkalmanként átlagosan 3600 forinttal segítik az alapítványokat az online adakozók.

A Díjnet több mint 700 ezer felhasználója tavaly november óta tud online adakozni. Az adományozási szokásokról készült, több mint kétezer adományt feldolgozó elemzés alapján elmondható, hogy elsősorban a gyermekeket támogató szervezeteket segítik az internetezők, egy alkalommal átlagosan 3800 forinttal. Az átlagos összeg némileg alacsonyabb, ha a más célokért dolgozó - például betegeket vagy állatokat segítő - szervezeteknek küldött összegeket is vizsgáljuk, ekkor 3600 forintot tesz ki egy támogatás. A vizsgált adományok közül a legmagasabb összegű 50 ezer forint volt az e-számlakezelési platformon. A legtöbb adomány decemberben érkezett, a legaktívabb támogatók pedig a fővárosiak és a Pest megyeiek.

A Díjneten eddig elérhető 18 alapítvány közül a legtöbben és legnagyobb összegben az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványát, a Bátor Tábor Alapítványt és a Bethesda Kórház Alapítványt segítették, valamint jelentős támogatást kapott az Alapítvány a Budapesti Állatkertért is. A legnagyobb átlagos értékű adományokat az Igazgyöngy Alapítvány kapta.  Augusztus közepe óta öt újabb szervezetnek lehet adományozni a Díjneten: ezek az Amnesty International Magyarország, az Autistic Art Közhasznú Alapítvány az Autista Lakóotthonokért, a Ronald McDonald Gyermeksegély

Alapítvány, a Technológiai Oktatásért Alapítvány és a Transparency International Magyarország Alapítvány. A Díjnet az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületével együttműködve biztosítja a transzparens támogatás lehetőségét felhasználóinak, akik a fizetési platformon egyszerűen, bankkártyájuk segítségével jótékonykodhatnak. Ezt megtehetik a Díjnet által felajánlott címletekkel (1000, 2000, 5000, 10 000 forint), vagy egyedi, legalább 1000 forintnyi összeggel is. A tapasztalatok szerint a támogatók nagy többsége az előre felajánlott címletek közül választ.

A támogatásról a Díjnet okiratot állít ki ügyfelei számára, továbbá lehetőséget biztosít a jótékonykodóknak arra, hogy korábbi adományaikat visszakereshessék a rendszerben. Az adományozók feliratkozhatnak az általuk támogatott alapítványok hírleveleire is, így figyelemmel követhetik a támogatott szervezet munkáját. A jótékonykodásban a Díjnet is részt vesz: félévente szavazást indít közösségi oldalának követői között, és a legnépszerűbbnek választott alapítványnak 100 ezer forintot adományoz.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem