Az utazók nagy többsége saját maga szervezi a nyaralást, és leginkább a vízparti pihenést választja.
November 1-jével felfüggeszti lakás-takarékpénztári termékének értékesítését az OTP Lakástakarék - tudta meg a Portfolio. A nem meglepő döntést követően csak két szereplő, a Fundamenta és az Erste marad aktív a magyar lakás-takarékpénztári piacon.
Az OTP oldalán megjelent hirdetmény alapján november 1-jével függeszti fel a társaság meglévő "Bónusz" elnevezésű módozatainak értékesítését. A döntés nincs hatással a korábban megkötött, illetve az október végéig megkötendő szerződésekre, és a meglévő mintegy 600 ezer ügyfélnek nincs teendője. A termékről korábban mi írtunk először:
A portál szerint nem meglepő az OTP döntése éppen egy évvel azután, hogy az Országgyűlés megszüntette a lakás-takarékpénztári megtakarítások állami támogatását. Az OTP év eleji várakozásai arról szóltak, hogy a lakás-takarékpénztári szerződések értékesítése nagyjából a korábbi szint harmadára fog visszaesni a lépés következtében. Becslésük optimistának tűnt annak fényében, hogy százalékfeletti hozamot is csak speciális feltételeknek való megfelelés esetén érhettek el a megtakarítók a termékportfóliójukat jelentősen átalakító lakáskasszáknál.
Valószínűsíthető, hogy a rentábilis működtetés hiánya és a várttól elmaradó értékesítési számok vezettek az OTP döntéséhez. Az Aegon lakástakaréka tavaly szeptemberben hozott hasonló döntést az értékesítés felfüggesztéséről, majd az előremenekülést választó Erste megvette portfóliójukat. A piac legnagyobb szereplője, a Fundamenta pedig új tevékenységek elindításával (pl. ingatlanközvetítés, állampapír-közvetítés) reagált az új helyzetre. A Portfolio nem számít az Aegonéhoz hasonló lépésre az OTP részéről, de egyelőre az értékesítés belátható időn belüli újraindítására sem látunk nagy esélyt.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








