A vagyonosok külföldi befektetései nem tőkemenekítést, hanem tudatos kockázatkezelést jelentenek: az egymilliárd forintos határnál meghúzott vagyonadó nem állítaná meg a folyamatot.
Folytatja, amit néhai férje elkezdett: továbbra is segíti az Andy Vajnának kedves alapítványokat Vajna Tímea. A jótékonykodást az örökségéből állja. Andy Vajnáról csak a halála után derült ki, hogy havi szinten 10 millió forintnál is többel segítette a rászorulókat.
Néhai férje nyomdokaiba lépve Vajna Tímea is igyekszik segíteni a rászorulókon: Andy Vajna ugyanis rendszeresen adakozott a Vöröskereszt és a Magyar Hospice Alapítvány számára, ezért az utóbbi intézmény egyik szobáját róla nevezték el. A kis névtábla a mai napig őrzi az emlékét - emlékeztet a Blikk.
A lapnak most Tímea egyik ismerőse arról beszélt, kevesen ismerik a néhai producer özvegyének ezen oldalát:
Vajna Tímea közösségi felületein is posztolt arról mostanában, hogy Amerikában és Magyarországon is igyekszik segíteni: például többdoboznyi adományt juttatott el különböző szervezetekhez, többek között a Los Angeles-i magyar katolikus hitközösségnek, és a Hospice Alapítvány is kapott tőle eszközöket.
Korábban mi is megírtuk, Andy Vajna nagyjából 67 milliárd forintos vagyont hagyott hátra, azt nem tudni, ebből mennyit kapott Tímea.
Tízmilliókat adakozott el
A néhai kormánybiztos sem verte nagy dobra a jótékonykodást: a január végén elhunyt Andy Vajna ugyan bőkezűen adakozott, de soha nem beszélt arról, hogy mennyi pénzt költ havonta jótékony célra. Csak közvetlen környezete tudott például arról, hogy ő fizette egy rákos beteg gyógyszereit, mert a nő kezelése havi másfél millió forintba került, amit nem tudott kifizetni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Rendszeresen utalt pénzt egy szívkórháznak is, és beteg gyerekek kezelését is támogatta. A Bors információi szerint a producer jótékony kiadásainak mértéke meghaladta a havi tízmillió forintot.
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








