11 °C Budapest

Ilyen egyszerűen foszthatják ki a bankszámládat: a mobilod a hunyó

2018. augusztus 9. 16:55 3 perc

Az emberek többsége mostanra már nem az ATM-en vagy a banki telecenteren keresztül ellenőrzi az egyenlegét, hanem egyszerűen megnézi azt a számítógépén vagy a mobiltelefonján keresztül. Ez jelentősen kényelmesebbé teszi a hétköznapi bankolást, ugyanakkor nem teljesen veszélytelen, hiszen a kiberbűnözők képesek lehetnek az interneten keresztül hozzáférni az adatainkhoz, illetve a pénzünkhöz is. Jelentősen csökkenthetjük a veszély mértékét azonban, ha betartunk néhány előírást.

Rég elmúltak már azok az idők, amikor a banki automatákon, illetve a banki telecenteren keresztül kellett megtudakolnunk, hogyan is áll a bankszámlánk egyenlege. Az emberek többsége ma már a számítógépén, illetve az okostelefonján keresztül végzi el ezt a műveletet. Egy brit felmérés szerint a tavalyi év folyamán az emberek 71 százaléka fért hozzá a banki adataihoz egy böngészőn vagy egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül, több mint a felük pedig rendszeresen tette ezt - írja a Mirror.

Ez a lehetőség természetesen sokkal kényelmesebb annál, mint felhívni a bankot telefonon vagy elsétálni egy ATM-hez. Ugyanakkor ez a fejlemény a bűnözők érdeklődését is felkeltette, akik mindig azon dolgoznak, hogy valamilyen módon hozzáférjenek mások adataihoz, illetve számláihoz.

Ostromállapot

A Kaspersky Labs friss adatai szerint soha nem látott mértékben vannak jelen a mobilbanki alkalmazásokat támadó trójai vírusok. Ezek olyan rosszindulatú szoftverek, melyeknek az a céljuk, hogy ellopják a pénzt a felhasználó számlájáról. Ezeket a programokat előszeretettel álcázzák legális banki alkalmazásnak, amit így a gyanútlan felhasználó telepít majd elindít. A program pedig így képessé válik ellopni az adatokat, amikor a felhasználó belép a netbankjába.

Hogy bankolhatunk biztonságosan?

A bűnözők egyre ravaszabbak lesznek, ugyanakkor rengeteget tehetünk azért, hogy megakadályozzuk őket pénzünk ellopásában. Bár képesek arra, hogy az eredeti alkalmazásokhoz a megtévesztésig hasonló hamisítványokat készítsenek, azt nem tudják elérni, hogy ezeket a hivatalos app store-okon, mint a Google Play, az ITunes vagy az Amazon Appstore keresztül tudják terjeszteni.

Ezek az oldalak ugyanis csak különböző tesztek elvégzését követően engedik meg, hogy egy-egy alkalmazást rajtuk keresztül terjesszenek, így aztán a bűnözők kénytelenek más utakat keresni. Éppen ezért már azzal is nagyon sokat tehetünk a saját biztonságunkért, ha csak hivatalos forrásból származó alkalmazásokat töltünk le az eszközeinkre. Nagyon fontos, hogy egy új alkalmazás telepítésekor pontosan megnézzük, hogy milyen jogosultságokat kér magának a program.

Sebezhetőbbé tesszük a telefonunkat, amennyiben megrootoljuk azt. A rootolás az a folyamat, amely révén a felhasználó a szokásosnál nagyobb, rendszergazda szintű hozzáférést kap a telefonon. Ezáltal azonban a kártevők is olyan dolgokat hajthatnak azon végre, mint például a jelszavak böngészőből való ellopása.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Védekezés

A brit statisztikai hivatal szerint az okostelefonokat használó felnőttek 26 százaléka semmilyen biztonsági programmal nem rendelkezik, míg további 24 százalékuk nem tudja, hogy telepített-e ilyen alkalmazást a telefonjára. Ez azért különös, mert a többség tisztában van azzal, hogy komoly biztonsági kockázatokat jelent, ha a számítógépük nem rendelkezik semmilyen vírusirtóval. Ezen programok megfelelői a telefonokra is elérhetőek, ráadásul számos program - például az AVL, McAfee, Avast - ingyenesen is elérhető.

Nem csak a telefonok vannak veszélyben

Nem csak a mobiltelefonok vannak veszélyben, hanem a hagyományos számítógépek is. Éppen tegnap írtunk arról, hogy egyik szerkesztőségi email-címünkre rendszeresen érkeznek az ismeretlen eredetű, rosszindulatú üzenetek. Legutóbb éppen az MKB Bank nevében kaptunk üzenetet: a levél küldői arra próbálják meg rávenni az embereket, hogy lépjenek be a netbankjukba.

A cél itt is egyértelmű: az ügyfél érzékeny, banki adatainak, azonosítóinak az ellopása. Az ilyen adathalász kísérletek elleni védekezés viszonylag egyszerű: mindig közvetlenül a banki honlapról lépjünk be a netbankunkba, illetve mindig gyanakodjunk, ha emailen keresztül próbálnak meg érzékeny adatokat megtudni tőlünk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?