10 °C Budapest

Kimerült a családi kassza? Ezzel az 5 lépéssel simán javíthatsz a helyzeten

2018. január 9. 16:43

Az év végi ünnepek bizony jócskán kikezdhették a családi pénztárcát. Éppen ezért nem árt már most haditervet készíteni, hogy miként orvosoljuk az anyagilag kissé nehezen induló újév pénzügyi nehézségeit. A most következő öt lépés ebben lesz a segítségedre.


Hiába indul sok családnál kissé nehézkesen anyagilag az újév, nem kell egyből fejest ugrani a pénzügyi változtatások súlyos döntéseibe, az ráér a kezdeti lépések megtétele után. Az első és legfontosabb, hogy pontosan tisztában legyünk azzal, hogy mi történik a bankszámlánkon, milyen biztosításaink vannak, pontosan mennyit költünk havonta, hogyan alakulnak a rezsiszámlák. Ha ezeket mind rendszereztük, akkor nézhetünk szét jobban a tágabb pénzügyi lehetőségek között.

1. A papírtemető felszámolása

Sokan nem rendelkeznek háztartásukban olyan hellyel, ahol biztonságosan és rendszerezetten gyűjteni tudnánk a számlákat, nyilatkozatokat, kulcsfontosságú pénzügyi dokumentumokat. Ezek sokszor fiókokban, az asztalon vagy legrosszabb esetben az ágy alatt kapnak helyet, megfosztva így az embert attól, hogy pontosan kiértékelhesse anyagi helyzetét. A hiányosan rendelkézsre álló dokumentumok következménye pedig az, hogy az illető

nem tud azok alapján megtakarítási célokat kitűzni vagy jobb ajánlatokat elérni szolgáltatójánál.

Az első lépés tehát a rendszerezés, minden olyan pénzügyileg fontos irat összegereblyézése, ami hatással lehet az újévi kiadásokk kordában tartására. Mindezt úgy, hogy a fölöslegessé vált papírszemét minél hamarabb kerüljön ki a kukába.

2. Dobozolás

Ha minden iratot összeszedtünk, jöhet azok különgyűjtése, szortírozása, dobozolása. A dobozoknak nagyjából ezeket kell rendszerűen tartalmazni:

  • bankigazolások (ha nem online),
  • betét, - illetve hitelkártya igazolások,
  • hitelszerződések, jelzálog kimutatások,
  • biztosítási szerződések (lakás, autó, utazás, nyugdíj, stb.),
  • rezsiszámlák (rendezett, még nem rendezettek külön).

A legegyszerűbb, ha a kategóriák mentén különböző színű dossziékat használunk, és ezekbe helyezzük el a kimutatásokat, szerződéseket, igazolásokat. Figyeljünk arra is, hogy mindig a legfrissebb dokumentumok legyenek legfelül.

3. Fontos dátumok feljegyzése

Fontos, hogy mindig képben legyünk a legfontosabb teendőinkkel, egyes időpontok elmulasztása ugyanis sokba kerülhet. Éppen ezért célszerű vagy hagyományos, papír alapú naptárban vagy a laptopunkon, telefonunkon feljegyezni a legfontosabb eseményeket az évben. Igen, a távolinak tűnőeket is! Feljegyzésre kerülhetnek például a következők:

  • biztosítás megújítási határidők,
  • hiteltörlesztések, kiváltás időpontja,
  • az általányban fizetett rezsi költségek összege,
  • mobil előfizetések havi díjbeszedése,
  • gépjármű kötelező szervízelésének ideje,
  • bónuszként pedig mehet a születésnapok, nyaralások, egyéb különleges alkalmak.

Ha mindezt megteszed, akkor nagyjából uralni fogod magad körül a 2018-as anyagi évet. Nem kell tehát azon aggódnod, hogy valami fontosat elfelejtesz. Továbbá a hirtelen bekövetkező kiadások, változások sem fognak olyan vártalanul érni, hogy azt sem tudd, hol ál a fejed.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

4.  A 2018-as pénzügyi célok kitűzése

Ha az egyik újévi fogadalmad az volt, hogy jobban odafigyelsz az anyagiakra, akkor egy célokból és nagyratörő tervekből álló cselekvési terv csak az előnyödre válhat. Cél lehet

a hitelkiváltás, a végtörlesztés, a megtakarítások rendszeressé tétele, befektetési alaptőke létrehozása, nyugdíjbiztosítás vagy lakástakarék indítása.

Bármelyik is legyen ezek közül, fontos, hogy minden nap a szemünk előtt lebegjen az elhatározásunk. Éppen ezért nem árt folyamatosan nyomon követni a pénzügyi híreket, képben lenni a lehetőségekkel és odafigyelni a határokra.

5. Csak lazán

Elsőre, bár a terv végrehajtása kimerítőnek tűnhet, de mindenképpen megéri belevágni. Főleg azért, mert ha az első igazán nehéz lépések megvannak, onnantól már csak karban kell tartani a kiépített rendszert. Persze ez ne nemtörődömséget jelentsen, hanem puszta megnyugvást. Ha minden lépéssel megvagyunk, néhány napon belül már látni fogjuk az anyagi rendszerezés jótékony hatását.

(Mirror)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 16:46
Rovó Attila, a hvg.hu belpolitika rovatának távozó vezetője nyilatkozott portálunknak azzal kapcsola...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm