Az alacsonyabb limitek módosítása sok esetben ingyenes, magasabb készpénzfelvételi keretnél viszont már több száz, sőt akár 1300–1400 forintos díjjal is számolni kell.
Egy egészen bizarr történetről számolt be a kínai Chongqing Evening News. Egy helyi, 33 éves asszony ugyanis két ATM-et is működésképtelenné tett azzal, hogy kólát öntött az automatákba.
A kínai asszony egyszerre vált áldozattá és elkövetővé is. A kólás eset előtt ugyanis a nőt egy telefonos csaló vette rá arra, hogy 5 300 jüant, vagyis bő 200 ezer forintot utaljon át egy idegen számlára. Miután a nő rájött az átverésre ismét felhívta a szélhámost, aki akkor azt javasolta neki, ha kólát önt az ATM-be, akkor visszakaphatja a pénzét - számol be az esetről a Bors.
Ahogyan a videón is látszik a nő hitt a csalónak és végül nem csak egy, hanem két ATM-et is eláztatott a kólával, amivel összesen 60 000 jüan, vagyis csaknem 2,5 milliós kárt okozott. Az eset azonban úgy tűnik, nem egyedi. Korábban mások is öntöttek már italt az ATM-be, mert azt hitték, hogy így pénzhez juthatnak - azonban végül csak tönkretették az automatát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







