25 °C Budapest

Plusz pénzt kapnak a Quaestor-károsultak: 6 ezren járhatnak jobban

2016. június 15. 15:02

Az Országgyűlés módosította a kárrendezési törvényt, pontosítva a kárrendezés során figyelembe vett hozamok számításának szabályait. A Kárrendezési Alap előzetes becslése szerint a módosítás nyomán több mint 6 ezer ügyfélnek összesen mintegy 1,4 milliárd forinttal növekedhet a kifizetés összege. A módosult jogszabály hatálybalépésétől számított 30 napon belül az Alap újraszámolja a kárrendezési ellenértéket, és értesíti az érintetteket a módosult összegről, s annak kifizetéséről.

A Kárrendezési Alap (Alap) korábban már több mint 20 ezer Quaestor és Hungária kötvényes károsult részére összesen közel 37 milliárd forint kárrendezési összeget átutalt a kifizetőhely számára, amelyből a jogosultak 33,6 milliárd forintot fel is vettek.

A kárrendezési törvény ("A tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény") 2016. június 13-án elfogadott módosítása alapján a jogosultak számára kedvezően változott a kárrendezéshez kapcsolódó hozamszámítási szabály.

Az új rendelkezés pontosítja, hogy a kárrendezési összeg kiszámításakor csak a befektető által ténylegesen elért jövedelmet, és nem az értékpapírszámlán jóváírt kamatot kell levonni hozamként.

A törvénymódosítással az Alap előzetes becslése alapján több mint 6 ezer károsult esetében nőhet a kifizetés összege. Túlnyomó részük a korábbi kárrendezési összeget már felvette, vagy a közeljövőben teszi meg ezt, ezért ők a különbözetet egy második kifizetéssel kapják meg, amelyről az Alap írásbeli értesítést küld. Azok a károsultak, akik a törvénymódosítással válnak jogosulttá a kifizetésre, az általános szabályoknak megfelelően a kárrendezés összegéről kapott értesítést követően 30 napon belül dönthetnek annak elfogadásáról, vagy vonhatják vissza kárrendezési kérelmüket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2023. május 28. 09:04
Melyik pénzügyi termék lehet a legideálisabb választás a jelenlegi gazdasági helyzetben? A Bankmonit...
Holdblog  |  2023. május 28. 07:01
Az Eurostat ábrája azt mutatja, hogy az uniós tagállamokban az összes online szállásfoglalás hány sz...
Összkép  |  2023. május 26. 23:41
Kolozsvár Európa egyik leggyorsabban fejlődő városa, 2026-ra készül el a város metrójának első szaka...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. május 28. vasárnap
Emil, Csanád
21. hét
Május 28.
Hősök napja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?