A Bankmonitor Számlamonitor szolgáltatása azt mutatja meg, hogy a tényleges számlahasználat alapján mennyibe kerül a bankolás.
A DRB Bankcsoport felszámolása kapcsán az OBA 73 ezret meghaladó betétes számára fizet kártalanítást, első körben 103 milliárd forint értékben - közölte a betétbiztosító.
Az OBA 2015. március 10-én kezdte meg a DRB Bankcsoport, azaz a BRB BUDA Regionális Bank, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Takarék Bank, valamint az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank betéteseinek kifizetését, amelyet várhatóan március 31-ig fejez be.
A bankcsoport fiókhálózata kiterjedt a megyék többségére: a felszámolás alá vont bankok Budapest mellett 13 megyében rendelkeztek fiókokkal. A legtöbb ügyfél Somogy megyében érintett és itt a legnagyobb, mintegy 25 milliárd forint az OBA fizetési kötelezettsége. A városok közül ügyfélszám tekintetében Pécs, Budapest, Kaposvár a sorrend.
Az érintett betétesek száma 73.573 fő, a 64 ezer magánszemély közül a 2,5 millió forint alatti megtakarítással rendelkező 52.238 ügyfélnek egy hét elteltével kézbesíti a Magyar Posta a kártalanítási összeget.
Az OBA kártalanítási értékhatárát, azaz a 30.461.000 forintot meghaladó betétesek száma: 267 (összege: 17 milliárd forint). A legtöbb kártalanítási értékhatárt (30.461.000 forint) meghaladó betétessel Baranya megye és Budapest rendelkezik (51 betétes mindkét esetben), miközben Komárom-Esztergom megyében, Tolna megyében és Zala megyében egyetlen betétesnek sem volt ezt az összeget meghaladó megtakarítása.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A legnagyobb, nem kifizethető összeg magánszemély esetében: 750 millió forint. A legnagyobb, nem kifizethető összeg jogi személy esetében: 2,8 milliárd forint.
Ilyen új módszerrel fosztják ki a gyanútlan autósokat: egyetlen kattintással úszhat az összes pénzed
Újabb megtévesztő SMS‑hullám érte el a magyar felhasználókat: ezúttal a „Rendőrség” nevében küldenek üzenetet







