-3 °C Budapest

Ennyire van biztonságban a pénzed egy bankban

2015. január 21. 13:02

Az Országos Betétbiztosítási Alap 2014-ben összesen kilenc hitelintézet esetében több mint 63 ezer betétest kártalanított - derült ki a szervezet éves összeállításából. A kártalanításokra fordított összes kifizetés meghaladta a 119 milliárd forintot. Az átvett adatállományok alapján a kifizethető betétek tulajdonosainak döntő többsége 20 munkanapnál jóval hamarabb pénzéhez jutott.

2014-ben összesen kilenc hitelintézet esetében volt szükség a betétesek kártalanítására Magyarországon. Az év során bezárt hat hitelintézet mellett a korábbi évekhez kapcsolódóan is voltak kártalanítások. A kifizetések több mint 63 ezer károsultat érintettek mintegy 119 milliárd forint értékben - derült ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) éves összesítéséből. A legtöbb károsultat, mintegy 30 ezer betétest az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet esetében érintette a betétbiztosítás, összesen több mint 54 milliárd forint értékben.

Az átvett adatállományok alapján a kifizethető betétek tulajdonosainak döntő többsége 20 munkanapnál jóval hamarabb pénzéhez jutott. A legnagyobb érintetti körrel járó Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet esetében például 7 munkanap alatt átadta az OBA a kifizető szervezeteknek a kártalanítás pénzügyi fedezetét.

A magyarországi betétvédelem működésének megbízhatóságát mutatja, hogy 2014-ben a nagy esetszám ellenére is zökkenőmentesen és gyorsan zajlottak a kártalanítások az összes partnerszervezet hatékony együttműködésének köszönhetően

- mondta el Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.

A 2014-ben bezárt hat hitelintézet mellett az OBA 25 betétest fizetett ki az Általános Közlekedési Hitelszövetkezet (2010), 2 betétest a "Jógazda" Takarékpénztár (2011), valamint 24 betétest a Soltvadkert és Vidéke Tksz. (2012) kártalanításával összefüggésben.
{{TRADERAJANLO 46}}
Az OBA vagyonának nyitóegyenlege 2014. január 1-jén meghaladta a 94 milliárd forintot. A tagdíjakból befolyt pénzügyi bevétele 22 milliárd forint volt, befektetéseinek hozama pedig elérte a 7 milliárd forintot. A kártalanításokat követően az OBA 11 milliárd forintos likvid vagyonnal zárta az évet.

2015: változások a betétvédelemben

A betétbiztosítás működését jelentősen befolyásolják a 2014-ben elfogadott európai uniós irányelv alapján decemberben elfogadott új betétbiztosítási szabályok, melyek számos, a betétesek számára kedvező változást tartalmaznak. Folyamatosan csökken majd a kártalanítási határidő, amely a jelenlegi 20 munkanapról 2019-től 15, 2021-től 10, 2024-től pedig 7 munkanapra rövidül.

Az új szabályozás a kisebb önkormányzatoknak is kedvező változást hoz, a legfeljebb 500 ezer eurós költségvetésű önkormányzatok betétei OBA-védelem alá kerülnek.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az OBA vagyoni feltöltöttségének 2024. július 3-áig el kell érnie a kártalanítási kötelezettség alá tartozó betétállomány 0,8 százalékát.

Kikerülnek ugyanakkor az OBA védelem alól a hitelintézetek által kibocsátott letéti jegyek és kötvények.

Új ügyfélportál

Az OBA nemcsak a kifizetések gyorsaságát igyekezett növelni 2014-ben, hanem az ügyfelek minél jobb tájékoztatását is elősegítette. Ennek érdekében új ügyfélportált indított, melynek segítségével a betétesek nyomon követhetik az őket érintő kártalanítás folyamatát, kinyomtathatják a kártalanítási elszámolásukat és további hasznos információkat is találnak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?