Ezen a héten is egy csokorba szedtük nektek a legfontosabb gazdasági-pénzügyi híreinket.
Több mint 340 ezer lakossági bankszámla tűnt el azóta, hogy két évvel ezelőtt bevezették a tranzakciós illetéket - írja a Világgazdaság.
A Magyar Nemzeti Bank adatait ismertetve a gazdasági napilap azt írta, a természetes személyek bankszámláinak száma szeptember végén már alig haladta meg a 9,4 milliót, ami csaknem négyéves mélypontnak felel meg.
A lap szerint a tömeges lakossági számlamegszüntetések egyik oka a 2013-ban bevezetett közteher lehet, ami jelentősen megdrágította a bankolást. Az első évben ezen a címen csaknem 260 milliárd forintot szedett be az állam, tavaly ennél is több, 269,4 milliárd forint volt az előirányzat, amiből november végéig 254 milliárd forint folyt be.
Az idén az állam 262,2 milliárd forintot tervez ezen a címen beszedni, ami bankszámlánként átlagosan 25 ezer forint körüli kiadást jelent. Az MNB-jelentés szerint ezt a költséget a szolgáltatók többsége teljes mértékben és közvetlenül áthárította, a kártyás vásárlások esetén pedig közvetett módon, az éves kártyadíjban érvényesítette.


Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Vita az infációról, a háborúról és az akkumulátorgyárakról – reakciók a miniszterelnök felszólalására
- Az ügyészség közölte: halálos csapda várta a rendőröket Esztergomban
- Semjén Zsolt a teremtésvédelemről: a zöld ideológia "természetellenes dolgokat" propagál
- "Igazságosan" kellene elosztani a menekülteket az EU-ban - mondta a német miniszter
- Folytatódik az üzengetés Kína és Európa között
- Összekapott Németországgal Lengyelország a választás előtt
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


