A gibraltári alap is jobban fogy, mint a magyar

Pénzcentrum
2012. október 30. 16:35

A hazai befektetési alap piacon erős trendek követték egymást, először a kötvény, majd a pénzpiaci és az ingatlan, most pedig az abszolút hozamú alapok a kedvencek. Ennek a korszaknak is eljön azonban a vége, amint túl sok lesz az alap, és sok lesz köztük a gyenge teljesítményű - hangzott el a Portfolio.hu Öngondoskodás konferenciáján. Bár a nyugdíjrendszer átalakítása nagy pofon volt a szektornak, az alapkezelők most főként a lakossági üzletágban igyekeznek erősíteni pozícióikat és növelni betéteiket.

Az elmúlt időszakban egyre inkább kezdtek megjelenni innovációk a hazai befektetési alap piacokon. A nemzetközi piacokhoz képest két évtizeddel ezelőtt még 60 év lemaradásba voltunk, most már csak 4-5 év lemaradásban vagyunk - mondta Fatér Gyula.

Külföldön verseny a hozamokért

A nemzetközi termékfejlesztési trendeket nagymértékben befolyásolják az alacsony hozamok és az államok és jegybankok által kivitelezett pénzügyi represszió, amely a fejlett világban negatív reálhozamokhoz vezettek. Az alacsony hozamok ellenére a befektetési alapok összességében nincsenek rossz állapotban, egyedül a részvényalapokat kerülik a befektetők, míg a magasabb hozamot, de nagyobb kockázatot képviselő globális, bóvli- és feltörekvő kötvényalapok iránt igen nagy a kereslet a hozamra kiéhezett befektetők között.

A termékfejlesztésben jelentős előrelépés történt a feltörekvő kötvényalapok körében, ahol létrejöttek egyedi országokra, különböző devizákra, futamidőkre specializált alapok. A részvényeket sem lehet teljesen leírni, közülük azonban a magas hozamú részvényalapok tudtak népszerűvé válni, ahogy az osztalékhozamok jelentősen vonzóbbá váltak az állam- és vállalati kötvényhozamokhoz képest. Ezek viszont inkább opciós struktúrában lehetnek népszerűek.

Hazai piac fejlődése

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A részvényalapok igazán sosem voltak népszerűek hazánkban, a kötvényalapok viszont annál inkább. Amikor azonban tudatosult a befektetőkben 2003-ban, hogy kötvényeken is lehet veszíteni, előretörtek a pénzpiaci és ingatlanalapok, ám a válság ez utóbbival kapcsolatban is felszínre hozta a kockázatokat. Az elmúlt évek legnagyobb slágertermékei az abszolút hozamú alapok voltak. Azzal viszont, hogy az abszolút hozamú alappal egy fekete dobozt vásárol a befektető, és a befektetési döntések felelősségét az alapkezelőre tolja át, a befektetési kockázatát partnerkockázattá alakítja át - mondta Vízkeleti Sándor, a Bamosz elnöke. Ráadásul ha az abszolút hozamú alap szektor is telítetté válik, akkor természetes módon számos alap lesz közte, amely nem fog jól teljesíteni, ahogy ezt a hedge fundok körében is lehetett tapasztalni - tette hozzá Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója.

A nyugdíjvagyon kivonása az alapkezelési piacról kezelt vagyon tekintetében nagyjából 30 százalékos, árbevétel tekintetében 20-25 százalékos csökkenést hozott. Ez tehát súlyos pofon volt az alapkezelőknek, akik a kieső bevételeket leginkább a lakossági szegmensből igyekszik pótolni, amely a legmagasabb profit marzsot kínálja. Bár látványos leépítések nem voltak a szektorban (nem is dolgoznak itt sokan), a portfólió menedzserek fizetése 2008 óta nem emelkedett, mutatva azt, hogy ez most egy haldokló szakma - mondta Hamecz István.

Szektor szinten és makró szinten is nagyon borús a kép, de legkésőbb februárban európai alapkezelő jön, ami új kihívásokat jelent. Az a tapasztalat, hogy a külföldiek magyar alapot nem vesznek meg szívesen, még egy gibraltárit is előbb vesznek - mondta Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója. A magyar alapok viszont szabályozási előnyben vannak a külföldiekkel szemben, ami miatt kevésbé éri meg a magyar alapkezelőknek külföldi alapokat indítani. A külföldi alapoknak van viszont egy olyan előnye, hogy a hazai aggodalmak, amit év elején is lehetett tapasztalni, egy külföldi alapot nem érintenek.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Holdblog  |  2026. október 14. 09:31
A Manchester City ügye túlmutat egyetlen klub pénzügyi szabályszegésén.
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 14. 21:43
Agrárszektor  |  2026. október 14. 20:32