6 °C Budapest

Nyugdíjpara: vége a kiszerződésnek

Pénzcentrum
2011. december 26. 10:00

A kormány jövőre ismét megnyitja a visszalépés lehetőségét a magán-nyugdíjpénztár tagok számára, de most a reálhozamot nem lehet felvenni. Mivel az összes nyugdíjjárulék 2012-től az államhoz folyik be a pénztárak helyett, a jövőben a pénztártagok is jogosultak lesznek állami nyugdíjra, mégpedig a 10 százalékos egyéni járulék után. Ugyanakkor két fő kérdésre még nem érkezett megnyugtató válasz; egyrészt a diszkrimináció a munkáltatói befizetések esetén megmarad-e, másrészt a magánnyugdíjpénztárak fenn tudnak-e maradni bevételek hiányában. A Portfolio.hu elemzőjének véleménye szerint még ezekre a kérdésekre a kormánynak választ kell találnia a következő hetekben, hogy el lehessen dönteni, mennyire éri meg maradni, vagy visszalépni az állami pillérbe.

A nyugdíjrendszert illetően egy hete megint áll a bál, fenekestül felfordult a rendszer, a módosító indítványok pedig napról napra változtatják meg a helyzetet. Az egész történet múlt héten indult, amikor Matolcsy György bejelentette, hogy a nyugdíjjárulék 2012-től az államhoz fog befolyni, még azoké is, akik a nyugdíjpénztárakban maradtak. 2010 végén még azt mondta a kormány, hogy 14 hónapra (2010 vége és 2010 vége között) veszi el a 10 százalékos járulékot, azonban most úgy döntött, hogy ezt az időszakot kibővíti, és véglegesen magához vonja ezeket a bevételeket.

A pénztártagok számára ez a helyzet azért volt kellemetlen, mert nemcsak, hogy a döntésükkel kiírták magukat az állami nyugdíjból, most még a pénztárba kötelezően fizetett járulékot is elveszik tőlük. A kérdés már akkor adott volt, az új helyzetben mit tesz a kormány, a pénztártagok számára hogy fog kinézni az új rendszer. A visszalépők számára igazából semmi újdonság nincsen, ők jogosultak állami nyugdíjra, viszont a maradék 100 ezer tag számára létfontosságú a kormány intézkedéssorozata.

A szerdán benyújtott módosító indítvány szerint a választ gyorsan megadta a kormány, kimondta, hogy a kiszerződés jogintézménye hatályon kívül kerül, tehát az államhoz befolyó 10 százalékos járulék után jogosult lesz állami nyugdíjra a pénztártag is, ahogy a nem pénztártagok is. A döntés logikus, hiszen az új rendszerben a nyugdíjrendszer fenntartásához szükséges bevételek, legyen szó adóról vagy járulékról, mind az államhoz folynak be. A törvények szerint pedig a bruttó bér után fizetendő 10 százalékos nyugdíjjárulék nyugdíjjogosultságot teremt, tehát, ha a pénztártagok esetében a járulékokat elvonják, akkor kell adni állami nyugdíjat is.

Az egész ügyben az a legérdekesebb, hogy a 2011 eleji hatalmas visszalépési hullámot generáló kiszerződés, tehát, hogy aki marad a pénztárában, az 2012-től jogosultságot nem szerez, ez a passzus hatályon kívül kerül. A mostani állás szerint viszont nem lehet megmondani, hogy ez mennyire előnyös a pénztártagok számára. A gordiuszi csomó még sincs átvágva, sőt ha lehet azt mondani, a kirakós tábla még összetettebb lett.

Nem lehet felvenni a reálhozamot

Részben azért, mert a kormány újfent megnyitja a visszalépés lehetőségét az állami pillérbe, vagyis a maradék 100 ezer tag megint döntési szituáció elé kerül. Határidő egyelőre nincs, annyi biztos, hogy aki vissza akar lépni, annak a pénztáránál kell ezt jeleznie. A fő különbség a 2011 eleji helyzethez képest, hogy a reálhozamot nem lehet most felvenni, mindössze a tagdíj-kiegészítés felvételére van lehetőség. Hasonlóság viszont, hogy a pénzt magukkal viszik az emberek, az államnál pedig azt egy egyéni számlán jóvá fogják írni. Egyelőre még nem tudjuk, hogy mikor, valószínű, hogy 2012-ben már meglesznek az államnál is az egyéni számlák, amin szerepelni fognak a járulékbefizetések.

Akik az államhoz visszatérnek, azoknál a pénztártagságuk alatt összegyűjtött pénz jelenik meg virtuálisan, kiegészítve a friss járulékbefizetésekkel, miközben a maradók esetében a helyzet annyiban változik, hogy ott csak a friss befizetések fognak szerepelni, a korábbi vagyon marad a pénztárnál. A maradók viszont csak úgy tudják a pénztári számlájuk egyenlegét növelni, ha saját maguk fizetnek be, hiszen az államé a kötelező nyugdíjjárulék.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Egyelőre még nem tudni, hogy mikor állnak fel az egyéni számlák az államnál, és hogy azt milyen módon lehet majd felvenni a nyugdíjazáskor. Ezen felül azt is homály fedi, hogy mi lesz azzal a pénzzel, amit a munkáltató fizet be adó formájában utánunk, viszont az végső soron nyugdíjra megy el. A pénztártagok is kapnak ilyen módon állami nyugdíjat, vagy csak azok, akik a visszalépést választották? Elvileg, mivel olyan általános adóbevételről van szó, amelyről a kormány szabadon dönthet, tehát még mindig kimondhatja, hogy megkülönbözteti a tisztán állami vagy vegyes rendszer tagjait, bár erre vonatkozóan friss információnk nincsenek.

A legnagyobb kérdés pedig továbbra is az, hogy mi lesz a magán-nyugdíjpénztárakkal, hiszen lehet, hogy a maradók a végsőkig kitartanának a szektor mellett, azonban ha a tulajdonosuk a fenntartást nem tudja megoldani, akkor nincs mit tenni, a végső megoldás az állami tb-rendszer lesz. A kormány még nem tett ez irányban semmit, a pénztárak jelenleg is csak a friss befizetésekből tudnának bevételhez jutni, amelyek nincsenek (sőt az elmúlt 14 hónapban sem voltak), és 2012-től is nagyon bizonytalan, hogy milyen bevétellel számolhatnak a pénztárak.

A fő probléma, hogy befizetéssel arányosan vonhatják le a díjakat a pénztárak, miközben friss befizetések nincsenek. Két módon lehetne a helyzeten változtatni: vagy úgy, ha a pénztártagok saját erejükből fizetnek a pénztárnak, vagy úgy, ha a kormány a díjakat vagyonarányosan határozza meg. Véleményünk szerint sok pénztárnál már elgondolkoztak a jövőn, bevételek nélkül pedig nem éri meg fenntartani egy veszteséges vállalkozást. Ennek ellenére elképzelhető, hogy néhány ezer fanatikus tag képes lenne egy olyan pénztárat fenntartani, amely önkéntes befizetésekből tartja fenn magát, bár a jelenlegi adminisztratív szabályok mellett csak egy nagyobb több tízezer tagot számláló pénztárak lehetne így fenntartani hosszabb távon.

A Portfolio.hu elemzője szerint még csak egy folyamat elején tartunk, nap mint nap jöttek új fejlemények nyugdíjügyben, ennek megfelelően a következő hetekben tisztulhat még a kép. Még egy sor részletszabály nem ismert, pedig ezek közül több olyan is van, amely alapvetően befolyásolja a közeljövő eseményeit és a magán-nyugdíjpénztár tagok sorsát.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm