Landoltak a befektetési alapok?

2009. április 9. 14:30

Nem csökkent tovább márciusban a befektetési alapok összesített vagyona, ami elsősorban a részvényalapok kiugró havi hozamának, és a zártkörű alapoknak volt köszönhető. Az intézményi befektetők bizalmát jelzi, hogy a zártkörű alapok vagyona a jelentős új tőkevonzás miatt is nőtt.

A befektetési alapokból 49 milliárd forintot vontak ki összesen márciusban, a piaci teljesítmények viszont hasonló mértékben növelték az alapok vagyonát, így összességében a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon 2 491 milliárd forint maradt.

"A tőkepiacok megnyugodni látszanak, a részvénypiacon jelentősebb pozitív korrekció is történt márciusban. Mindez kedvező hatással van az alapok tőkéjére. Ugyan márciusban még összességében több volt a visszaváltás, mint az új befektetés, azonban úgy tűnik, a nehezén már túl vagyunk, a tőkekivonás üteme megállni látszik."- hangsúlyozta Temmel András, a BAMOSZ főtitkára.

Az alapok összvagyonának 57 %-át kitevő nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok vagyona márciusban 0,6 %-kal nőtt, a 23,6 milliárd forint tőkekivonást ugyanis az alapok több mint 31 milliárd forintos teljesítménye ellensúlyozta.

A hónap végén az alapok összvagyonának már 10 százalékát kezelték 32 zártkörű értékpapíralapban. Az intézményi befektetők töretlen bizalmát jelzi, hogy az alapok vagyona 12,4%-kal nőtt - márciusban újabb 8 milliárd forint érkezett az alapokba -, miközben az alapok teljesítménye is 19 milliárd forinttal növelte a vagyont. Csak a zártkörű garantált alapok vagyona csökkent, míg leggyorsabban a zártkörű pénzpiaci alap vagyona nőtt. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 246 milliárd forintot tett ki.

A nyilvános alapok közül az 59 részvényalap vagyona nőtt a legdinamikusabban márciusban (9,1 %-kal), a hónap végén 231 milliárd forintot tett ki. A hónapban mintegy 200 millió forintot vontak ki az alapokból, a piaci teljesítmények viszont - a mind a hazai, mind a nemzetközi részvénypiacokon tapasztalható márciusi felívelés következtében - 19,5 milliárd forinttal növelték a vagyont. A hónap során a tiszta részvényalapok vagyona 150 millió forint friss tőke és 4 milliárd forint hozam hatására 7,7 %-kal nőtt. A részvényalapok 75 %-át kitevő részvénytúlsúlyos alapok vagyona 9,6 %-kal nőtt, az alapokból 370 millió forint tőkét vontak ki, az alapokon viszont 15,5 milliárd forint hozam keletkezett. Leggyorsabban a közép-kelet európai részvényalapok vagyona nőtt.

A pénzpiaci alapok száma márciusban egy garantált alap átsorolásával 44-re emelkedett, az alapokból ugyan 8,4 milliárd forint tőkét vontak ki a hónap során, de a hozamok ennél nagyobb mértékben, több mint 10 milliárd forinttal növelték a vagyont, ami a hónap végén 922 milliárd forintot tett ki. A kategória 76 %-át jelentő likviditási alapok vagyona 1,4 %-kal nőtt, és közel 3 milliárd forint új tőke mellett a hozamok is 6,7 milliárd forintot tettek ki. A hazai pénzpiaci alapok mellett csak az euróövezeti likviditási alapokból vontak ki tőkét márciusban, a leggyorsabban viszont a forint euróhoz viszonyított leértékelődése miatt az euróövezeti pénzpiaci alapok vagyona nőtt.

A 24 ingatlanalap vagyona 2,7 %-kal csökkent, összvagyonuk a hónap végén 324 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 13 %-a. Az alapokból 4,3 milliárd forint tőkét vontak ki (ez kevesebb a februári értéknél), s az alapok vagyonát 4,8 milliárd forint veszteség is csökkentette. A hazai ingatlanalapok alapjainak vagyona a hónapban 6,2 %-kal csökkent, vagyonuk mintegy 59 milliárd forintot tett ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ingatlanalapokkal kapcsolatban megjegyzendő, hogy a 90 forgalmazási napos visszaváltási időszakot alkalmazó nyíltvégű alapok április elejétől kezdik kifizetni a korábban leadott visszaváltási megbízásokat, így áprilistól az alapok tőkéjének erőteljesebb csökkenése várható. Áprilistól két nagyobb alap is zárt végűvé alakul, ezek esetében további jelentősebb vagyoncsökkenés nem várható, mivel az átalakulás kapcsán visszaváltó befektetők helyébe a mögöttes bankok fognak belépni.

A hónapban a nyilvános garantált alapok száma nem változott, miután két új alap indult, egy a futamidő végével megszűnt, egyet pedig likviditási alappá alakítottak - a 154 alap összvagyona márciusban 5,1 %-kal csökkent, 475 milliárd forintos hó végi vagyonuk az összvagyon 19 %-a. A 28,7 milliárd forint tőkekivonás - ami a lejáró (megszűnő és átsorolt) alapok mellett egy szintén a futamidő végével nyíltvégűvé alakított alapból kivont jelentős tőke volt - mellett a piaci teljesítmények mintegy 3 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát.

A 24 kötvényalap összvagyona márciusban 6,6 %-kal csökkent, a hónap végén 135 milliárd forintot tett ki, ennek oka a hazai kötvényalapokból történt tőkekivonás volt, az egyéb nemzetközi hosszú kötvény alapok vagyona viszont nőtt. A hónap során mintegy 7,8 milliárd forintot vontak ki a kötvényalapokból, és az alapok összességében 1,7 milliárd forint veszteséget is elszenvedtek. A kötvényalapok vagyonának 44 %-át jelentő rövid kötvényalapok vagyona 10,3 %-kal csökkent, 6,3 milliárd forint tőkekivonás és mintegy félmilliárd forint veszteség hatására. A hosszú kötvényalapok 1,5 milliárd forint tőkekivonást, és 1,2 milliárd forint veszteséget szenvedtek el márciusban, ezek hatására vagyonuk 3,4 %-kal csökkent.

A kisebb alapkategóriák vagyona is csökkent márciusban. A 46 vegyes alap vagyona 3,2 %-kal csökkent, és március végén 94 milliárd forint volt. A hónap során 5,6 milliárd forintot vontak ki az alapokból, a piaci teljesítmények viszont 2,4 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. A 9 egyéb alap vagyona a hónapban 2,4 %-kal csökkent, március végén az alapok vagyona 29 milliárd forint volt. Az alapokból mintegy 1,6 milliárd forint tőkét vontak ki, míg az alapok mintegy 850 millió forint hozamot értek el. A nyilvános származtatott alapok száma ugyan 23-ra nőtt, az alapok vagyona viszont 0,5 %-kal csökkent, március végén 36 milliárd forint volt. A hónap során 920 millió forintot vontak ki a befektetők az alapokból, míg a piaci teljesítmények mintegy 730 millió forinttal növelték az alapok vagyonát.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. március 17. 21:46
Az RTL által is etalonként figyelt Nielsen Közönségmérés adatai szerint a Hunyadi sorozat ismét reko...
Kiszámoló  |  2025. március 17. 13:38
Most volt egy ügyfél, aki egy cégtől vagyonkezelést akart kérni egy úgymond befektetési cégtől, aki...
Holdblog  |  2025. március 17. 09:00
Mióta mélyebben beleástam magam a kedvenc decentralizált fogadóirodám, a Polymarket világába egy kér...
Kasza Elliott-tal  |  2025. március 15. 13:14
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 17. hétfő
Gertrúd
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33