2 °C Budapest

Magas hozamra vágysz? Megmutatjuk melyik bankba menjél!

Pénzcentrum
2009. április 2. 05:40 2 perc

Nem csak milliók után jár magas kamat Előző néhány havi betétkörképünk alakalmával jószerivel csak kamatcsökkenésről tudtunk számot adni, most azonban ismét jobb hírekkel szolgálhatunk: néhány bank újra ringbe szállt megtakarított pénzeinkért.

Szokásunkhoz híven, lekötött betét körképünk során a már megszokott összegeket szerettük volna elhelyezni a legkedvezőbb feltételek mellett, vagyis 800 ezer Ft, 3 millió és 8 millió Ft számára igyekeztünk helyet találni 1, 3, 6, illetve 12 hónapra.

Ez alkalommal sem vettük azonban figyelembe a kombinált termékeket, melyek a nagyobb kockázatot rejtő és nagyobb hozammal kecsegtető befektetési alapokat egyesítik a kockázatmentesnek ítélt lekötött betétekkel. Ezen kívül a különféle indexált, tehát egyéb instrumentum alakulásához kötött (például infláció, alapkamat, vagy valutaárfolyam) betéti konstrukciókat is figyelmen kívül hagytuk, lévén, hogy ezek kamatozása nem fix.

A hazai bankok kínálatának elemzésekor a következő bankok ajánlatait hasonlítjuk össze: OTP, K&H, MKB, CIB, Citibank, Budapest Bank, Erste Bank, UniCredit Bank, Volksbank, Raiffeisen Bank, FHB, Allianz Bank és a KDB Bank.

A kamatok minden esetben a 365 napos évvel számított EBKM-et jelölik. Az összeállítás elkészítésekor továbbra sem vesszük figyelembe a kezelési költségeket, ezek ugyanis nem magához a lekötéshez, hanem a bankszámlához kötődnek. Minden esetben a bruttó, kamatadó előtti értékeket vettük figyelembe. (Az adatok forrását a bankok kondíciós listái képezik, az adatgyűjtés 2009. február 10-én történt.)

Megjegyezzük, hogy a fent leírtaknak megfelelően, nem a kifejezetten akciós ajánlatokat gyűjtöttük össze, ám amennyiben az adott összeg és futamidő dimenziójában valamely bank akciós kamatot kínál, akkor azt az értéket szerepeltettük az összehasonlításban (feltéve, ha azt nem kötötték különösebb feltételekhez, vagy nem speciális célcsoportnak szól), hiszen arra voltunk kíváncsiak, most mennyiért köthetnénk le pénzünket.

Egy hónapnál ne számíts gigantikus kamatokra!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A jegybanki alapkamat január 20-a óta mit sem változott, az akkor csökkentést pedig már elvileg az összes bank beépítette kondíciós listáiba, vagyis csökkentett betéti kamatain. Ennek következtében egy hónapos lekötés eseté például már sehol nem találkozhatunk kétszámjegyű kamatokkal, sőt, ebben a hónapban még a 3 hónapos lekötések esetén is csökkentek a kamatok.

 

Egyre több bank jut dobogóra

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57