21 °C Budapest

300 alá is benézett az euró!

2009. március 11. 10:10

A hajnali mozdulatlanság után a forint árfolyama komolyabb szárnyalásba kezdett, melynek következtében a jegyzések a 300-as szint alatt is megforultak. A hazai fizetőeszköz piacára így a 9-kor megjelent pocsék GDP-adat nem tudott hatást gyakorolni, a forint a régiós devizákkal együtt mozog. Legutóbb múlt hét elején járt hasonló szinteken a forint kurzusa.

9 óra körül látványos erősödésbe kezdtek a régiós devizák, amiből a hazai fizetőeszköz is kivette a részét. A forint árfolyama a 300-as szint alá is benézett egy pillanat erejéig, napon belül így már több, mint egy százalékot gyarapodott az euró ellenében.

A forint meg sem érezte a 9-kor megjelenő kiábrándító magyar GDP-adatot. A tegnapi jegybankelnöki nyilatkozat tükrében akár még a jegybanki intervenció is állhat a forinterősödés mögött.

Múlt hét hétfőn a forint még a 299.20-as szinteken is megfordult, így amennyiben a mai kereskedésben ez alá erősödik, akkor az közel két hetes csúcsot jelenthet.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 09:59
Számos hírt lehet hallani arról, hogy a kormány felülvizsgálja a lakástámogatási rendszert, ezen bel...
MEDIA1  |  2026. szeptember 23. 16:13
Távozik az Indexet, a Totalcart, a Velvetet és a We Love Dogz című kutyás portált is működtető Indam...
Holdblog  |  2026. szeptember 23. 10:00
A Volkswagen válsága nem áll meg a gyárkapuknál: a német autóipar megingása a futballpályákon is ére...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?