12 °C Budapest

Kényelmes nyugdíj-ügyintézés nem csak haladóknak!

Pénzcentrum
2009. február 13. 05:40

A nyugdíjazással kapcsolatos papírmunkát még a hátuk közepére sem kívánják a pihenésre vágyó munkatársak. A személyes ügyintézés során az ügyfélszolgálati irodákban kígyózó sorok a maradék kedvét is elveszik az embernek. Az elektronikus ügyintézés segítségével azonban elkerülhető egy sor kellemetlenség és interneten keresztül számos olyan ügyet rövid időn belül elintézhetünk, amire egyébként órákat kellene szánni.

Sokan azzal a címszóval félnek belevágni az internet adta lehetőségekbe, hogy "én nem értek a számítógéphez, ez nem fog menni". Pedig akinek sikerül leküzdeni a kezdeti nehézségeket az később rengeteg időt megspórolhat ennek köszönhetően. Az elektronikus ügyintézés hallatán sokaknak eszébe juthat a közelmúltban lezajlott üzemzavar, de a szakemberek gőzerővel dolgoznak a hiba kijavításán és a rendszer biztonságosabbá tételén.

Ismerkedjünk meg az elektromos ügyintézés rejtelmeivel

Felmérések szerint az ügyfélkapun keresztül történő ügyintézés még gyerekcipőben jár, a nyugdíjasokra vonatkozó szolgáltatásokat pedig még ennél is kevesebben ismerik. A közigazgatási eljárások gyorsítása érdekében folyamatosan bővítik az elektronikus ügyintézés adta lehetőségeket. Az adatvédelemre, a feldolgozásra és a tárolásra a közelmúltban történt hiba miatt még nagyobb hangsúlyt fektetnek.

Belépés az Ügyfélkapun (Forrás: magyarorszag.hu)

Az ügyfélkapu a magyar kormányzat elektronikus ügyfélbeléptető és azonosító rendszere. Ez biztosítja, hogy felhasználó a személyazonosság igazolása mellett egyszeri belépéssel, biztonságosan kapcsolatba léphessen az elektronikus közigazgatási ügyintézést és szolgáltatást nyújtó szervekkel. Aki létrehozta már a saját ügyfélkapuját, az olyan elektronikus szolgáltatásokat használhat a portálon keresztül, amelyeket a különböző közigazgatási szervek nyújtanak.

Alapesetben minden hatósági eljárás intézhető elektronikusan is, csak törvény, kormányrendelet, illetve önkormányzati rendelet zárhat ki valamely ügyintézést ebből a körből. Lényeges eljárási szabály, hogy az informatikai eszközzel nem rendelkező ügyfél nem szenvedhet hátrányt amiatt, hogy a hatósággal nem tud elektronikus úton érintkezni. Az ügyfélkapu nyitása egy regisztrációs eljárás, amelyet bármely természetes személy kezdeményezhet valamelyik okmányirodában, illetve az interneten keresztül.

Az állampolgárok a regisztrációt követően kezdhetnek elektronikusan ügyet intézni. Az ügyfélkapu egységes, szabványos csatlakozást tesz lehetővé megfelelő törvényi keretek között. Egy olyan eszköz, amely biztosítja, hogy a használó egyedileg azonosított módon biztonságosan léphessen kapcsolatba az elektronikus közigazgatási ügyintézést és szolgáltatásokat nyújtó szervekkel. Az ügyintézés során a Súgó mellett e-mailen vagy telefonon is kérhet segítséget az elakadt felhasználó.

Az ONYF elektronikus ügyintézési rendszere (Forrás: magyarorszag.hu)


Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság elektronikus ügyintézési rendszert működtet, amely az ügyfélkapuhoz hozzáféréssel rendelkező személyek részére biztosít lehetőséget elektronikus űrlapok kitöltésére és beküldésére. A szolgáltatások az ONYF honlapján (www.onyf.hu) az "Elektronikus ügyintézés" ikonra kattintva is elérhetőek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Elektronikusan benyújtható kérelmek

Elektronikus formában többek között a következő eljárási cselekmények gyakorolhatók: az ügyfél nyilatkozatának, bejelentésének előterjesztése; az ügyfél tájékoztatására, értesítésére és felhívására vonatkozó hatósági közléseknek az ügyfél tudomására hozása, az ellátások megállapításával, folyósításával összefüggő kérelmek benyújtása, ideértve a fellebbezési és az igazolási kérelmet is.

Az elektronikus ügyintézés megkezdéséhez az ügyfélnek meg kell adnia a 3 X 3 jegyű TAJ számát. A nyugdíjbiztosítási eljárás rendkívül összetett, ezért az e-ügyintézési rendszer folyamatos fejlesztése mellett sem lehet valamennyi eljárási cselekményt elektronikus úton gyakorolni. Az ügyintézés a rendszerben található elektronikus űrlapok kitöltésével, továbbításával kezdeményezhető. A felhasználható űrlapok között 25 fajta kérelem, 11 fajta nyilatkozat és 5 fajta bejelentés található.

E-ügyintézésbe bevont ügynek kell tekinteni azt az ügyet, amelyet az ügyfél az ügyfélkapun keresztül a nyugdíjbiztosító honlapján elérhető elektronikus űrlapok kitöltésével és az ONYF által működtetett e-ügyintézési rendszernek történő elküldésével kezdeményezett.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MEDIA1  |  2024. április 15. 18:58
Starcz Ákos, a kormányközelből bekebelezett Index.hu Zrt. vezérigazgatóját felkérték a szintén kormá...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem