Gondtalan időskor: mennyibe kerül mindez? Az évtized elején futótűzként terjedt a beruházók körében és a legújabb bombaüzletként aposztrofálták a nyugdíjas-otthonok építését. A fejlesztésekben rejlő üzleti lehetőségek továbbra is kedvezőnek tűnnek, mivel a nyugdíjasok száma azóta is folyamatosan emelkedik. A kínálatot csak további fejlesztésekkel és a szolgáltatások színvonalának emelésével lehet kielégíteni, nem ritka az olyan eset, hogy egy nyugdíjas otthonban található lakóhely vételára az új lakásokéval vetekszik.
Jelenleg Magyarországon a nyugdíjasok száma meghaladja a 3 millió főt és a demográfiai előrejelzések szerint 15 éven belül már 4 millió nyugdíjassal számolhatunk. Az idősgondozással foglalkozó cégek között a verseny egyre fokozódik, a talpon maradás egyik záloga lehet a szolgáltatások bővítése és a színvonal növelése.
A kormányzati támogatási rendszer megnyirbálását követően valamivel nehezebb helyzetbe kerültek a szolgáltatók, de az ingatlanfejlesztők körében még mindig népszerűek az ilyen típusú beruházások. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a lakosság korosztályok szerinti megoszlásából számított mutatók alapján a kereslet további növekedésére lehet számítani.

Békés pihenés
Az otthonok üzemeltetése működési engedélyhez kötött, ami előfeltétele az állami normatív támogatások igénybevételének is. A minimálisan biztosítandó szolgáltatásokat is jogszabályban határozzák meg, de a versenyhelyzetben lévő szolgáltatók ezeket a követelményeket magasan teljesítik és tovább bővítik. A létszámra vonatkozóan is vannak megkötések, például négynél többen nem lehetnek egy szobában, de a többmilliós magánintézmények által kínált apartmanokban ez szinte kizárt, ott a maga ura lehet a nyugdíjas vagy egy idős házaspár.

Programokban gazdag hétköznapok
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A magán otthonokban holtig tartó használati jog illeti meg a nyugdíjasokat, de vannak olyan szolgáltatók, akik tulajdonjogot is biztosítanak, bár az igénylő halála esetén a tulajdonjog nem örökölhető, hanem visszaszáll az eladóra. A szerződéseket általában úgy kötik, hogy amennyiben az időskorú egy bizonyos idő letelte előtt elhalálozik, vagy el kíván költözni az otthonból, akkor a befizetett összeg szerződés szerint arányosított része visszajár. Az újbóli értékesítés lehetőségének köszönhetően népszerű beruházási módszerré vált az otthonok üzemeltetése.

Hasonló szolgáltatások, területenként eltérő árak
Adatgyűjtésünk során részletesebben is megvizsgáltuk az ország különböző területein lévő otthonok árait és szolgáltatásait.
Brutál zuhanásban vannak a hazai csúcsrészvények: megszólalt Balásy Zsolt, meglepő okot sejt mögötte
Az elmúlt években a magyar csúcsrészvények közé írta be magát az MBH Bank és a 4iG is.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







