A leggyengébb láncszem: már nem csak az ügyfelek, az alkalmazottak is csalnak...

Pénzcentrum
2007. szeptember 19. 13:00

A pénzügyi csalások már nemcsak az ügyfelekhez kötődnek, egyre többször fordul elő a bankoknál és pénzügyi intézményeknél az alkalmazottak szándékos, vagy véletlen mulasztása.

A Deloitte üzleti tanácsadó cég által készített tanulmány az ügyfelek, és az alkalmazottak arányát vizsgálta a pénzügyi intézményeknél előforduló csalások, és mulasztások esetében. A pénzügyi szolgáltatást nyújtó cégek több mint egyharmada tapasztalta, hogy az alkalmazottak megsértették a biztonsági előírásokat az elmúlt egy évben.

A tanulmány alapján kiderül, hogy a visszaélések 31 százalékában az alkalmazottak voltak a felelősek, bár nem minden esetben szándékosan, előfordult nem szándékos hiba, és mulasztás is. Emellett azért még mindig az ügyfeleknek köszönhető a visszaélések jelentősebb része.

A megkérdezett intézmények több mint 90 százaléka nyilatkozta, hogy aggódik a belső szándékos és nem szándékos hibák miatt, ennek ellenére 22 százalékuk még nem tartott a biztonság fokozását szolgáló tréninget a munkavállalóknak, hogy legalább a nem szándékos mulasztások elkerülhetőek legyenek.

Bár az esetlek két harmadában még mindig a kedves ügyfél a felelős a felmerült visszaélések esetében, így ők jelentik a legnagyobb fenyegetést a bankok számára. A három legnagyobb gondot okozó mulasztás vagy szándékos tett szinte csak az ügyfeleken keresztül történik.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Vírusok, e-mail csatolmányok, és más elektronikus problémák jelentik a legnagyobb problémát a pénzügyi szolgáltató cégeknek, de olyan is előfordul, hogy az ügyfél e-mailen keresztül kérdezi meg a banktól a jelszavát, és más pénzügyi adatait, így növelve az adatlopás kockázatát.

A tanulmány megmutatta, hogy az ügyfelek jelentik a leggyengébb láncszemet a bankok harcában az egyre kifinomultabb adatok elleni támadásoknál.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 8. 16:11
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnököt keres az Etikai Bizottság élére, miután a tavaly m...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
Bankmonitor  |  2026. április 8. 12:15
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem a használtautó-piac is felébred. Ez az az időszak,...
Holdblog  |  2026. április 8. 10:17
Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?