A világ gyémántpiacát gyakorlatilag monopolizáló De Beers gyorsjelentésében meglehetősen kemény 2006-os évről számolt be, mely mögött elsősorban az áll, hogy az orosz Alrosa az Európai Bizottság utasítására csökkentette értékesítését a vállalat irányába. A bizottság tervei szerint 2009-re az értékesítési kapcsolatnak meg kell szűnnie a két cég között, így a gyémántpiacon végre versenyhelyzet alakulhat ki.
Korábban részletesen beszámoltunk a gyémántpiac felépítéséről az extrém befektetések iránt érdeklődők kérésére, a fentebb vázolt folyamat azonban a mesterségesen magas árak összeomlásához vezethet hosszabb távon, sérülhet ugyanis a híres alapelv, miszerint ha 4-en akarnak gyémántot venni, akkor csak kettőnek adnak el.
A De Beers természetesen komoly lépéseket tesz, hogy pótolni tudja az orosz nyers gyémántot: 2 kanadai és 2 dél-afrikai projektbe összesen 2 milliárd dollár beruházást eszközölnek. Ha minden jól megy, a 4 kitermelőhely éves szinten összesen 3.2 millió karáttal járul majd hozzá a vállalat teljesítményéhez.
A világelső cég vezére kiemelte, hogy 2006 során csökkent a nagykereskedelmi kereslet a nyersgyémántok iránt, az értékesítéssel foglalkozó DTC forgalma így év/év alapon 6%-os csökkenést mutat.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






