34 °C Budapest

Pénzszerzés percek alatt - Az idő pénz

Pénzcentrum
2006. november 7. 13:00

Az elmúlt héten igaz kimaradt egy rész, de most folytatjuk az opciók tárgyalását. Múlt hét előtt ott hagytuk abba, hogy megnéztük a delta, gamma, theta változását abban az esetben, ha belső volatilitás, és az idő változik.

Most a kimaradt vega változását mutatom be, majd megvizsgáljuk az adott cég osztalékának hatását is.

A vega azt mutatja, hogy mennyivel változik az opció értéke, ha a belső volatilitás egységnyivel véltozik. Abban az esetben, ha a belső volatilitás csökken az atm opciók vegája stabil marad, nem igazán változik, de az itm, és otm opciók vegája csökken.

Ha csökken az idő, akkor az atm, itm, és otm opciók vegája is csökken, vagyis minél kevesebb idő van hátra a vega értéke annál kisebb.

Ebből következik az is, hogy ha sok idő van hátra, azaz olyan opciót veszünk, aminek több mint 1 év a hátralévő ideje, annál nagyobb a vega, vagyis a belső volatilitás elmozdulásával nagyobb értékben csökken, vagy nő az opció értéke. De azt is fontos megjegyezni, hogy a belső volatilitás sokkal jobban "mozog" egy rövidebb lejáratú opciónál, mint egy hosszabb lejáratúnál. Azaz, ha van valami váratlan esemény, akkor a 30 napos opció belső volatilitás adott esetben 30-ról 40-ig emelkedik, de az 1 éves lejáratúé 30-ról 35-ig.

Az osztalék hatását abban az esetben kell figyelembe venni, ha hosszú lejáratú opciót veszünk, mert akkor fennállhat az az eset, hogy a cég esetleg változtatja az osztalékának a mértékét, ami hatással lehet az opcióra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha növekedik az osztalék mértéke, akkor a call opció értéke csökken, míg a put opció prémiuma nő. Ha csökken az osztalék mértéke, akkor a hatás pont fordított.

Debreczeni Csaba

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 10. 19:06
Benyó Rita a múlt héten még nem árulta el, hová megy a Partizán és a Válasz Online után, most viszon...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 10. 14:30
A hitelkiváltás célja a jelenleginél jobb konstrukció elérése, amely olyan előnyöket rejthet magában...
Holdblog  |  2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?