Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább?
A tartós anyagi nehézségek nemcsak a lelki egészségre, hanem az agyműködésre is hatással lehetnek – erre jutott egy brit kutatás. A több mint 2700 ember évtizedeken át tartó követése alapján kiderült, hogy a hosszabb ideig pénzügyi gondokkal küzdők középkorúként gyengébben teljesítettek a különböző memória teszteken, írja a Washington Post.
Egy brit kutatás szerint a tartós pénzügyi nehézségek összefügghetnek a középkorban jelentkező kognitív hanyatlással. A vizsgálatban több mint 2700 olyan embert követtek nyomon, akik 1946 márciusában születtek, és hosszú éveken át vállalták egészségi állapotuk, valamint életkörülményeik nyomon követését.
Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik húszas éveik közepétől ötvenes éveik elejéig a legalacsonyabb jövedelmű ötödbe tartoztak, lassabban dolgozták fel az információkat, és rosszabbul teljesítettek a memóriafeladatokban középkorúként. Hasonló eredményeket mértek azoknál is, akik harmincas vagy negyvenes éveikben többször számoltak be arról, hogy nehézséget okozott számukra a számlák kifizetése.
A kutatók figyelembe vették a résztvevők gyermekkori körülményeit, iskolázottságát és korai kognitív képességeit is, az összefüggés azonban ezek kiszűrése után is fennmaradt. Ez arra utal, hogy a felnőttkorban felhalmozódó pénzügyi stressz hatással lehet az agy egészségére.
A kutatás szerint a későbbi életkorban a kognitív hanyatlás üteme ugyan lassabb volt azoknál, akik hosszabb ideig éltek anyagi nehézségek között, a kutatók szerint azonban ennek oka az lehet, hogy náluk a károsodás korábban megkezdődött, így később már kisebb mértékű további romlás volt mérhető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tanulmány egyik szerzője szerint a vizsgálatnak sikerült oksági kapcsolatot kimutatnia a pénzügyi nehézségek és az agy egészsége között. A kutatók ezt többek között az olvasási és számolási sebesség, valamint az agyi vizsgálatok eredményei alapján támasztották alá.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







