Korábban szinte kizárólag a hedge fund-ok, az intézményi befektetők és a profi spekulánsok foglalkoztak devizakereskedelemmel, mostanra azonban ez a lehetőség gyakorlatilag bárki számára nyitott. Egy valamivel mindenképpen tisztában kell azonban lenni, mielőtt belekezdenénk: ez a szegmens fokozott kockázatot rejt magában, így megéri kicsit részletesebben is foglalkozni azzal, mire is kell odafigyelni. Alábbi összeállításunkban arra igyekszünk rávilágítani, hogy a deviza befektetés hasznos eleme lehet portfoliónknak, kedvezőtlen esetben azonban az aranytojást tojó tyúknak hitt komponens sok fejfájást okozhat.
Korábban szinte kizárólag a hedge fund-ok, az intézményi befektetők és a profi spekulánsok foglalkoztak devizakereskedelemmel, mostanra azonban ez a lehetőség gyakorlatilag bárki számára nyitott. Egy valamivel mindenképpen tisztában kell azonban lenni, mielőtt belekezdenénk: ez a szegmens fokozott kockázatot rejt magában, így megéri kicsit részletesebben is foglalkozni azzal, mire is kell odafigyelni. Alábbi összeállításunkban arra igyekszünk rávilágítani, hogy a deviza befektetés hasznos eleme lehet portfoliónknak, kedvezőtlen esetben azonban az aranytojást tojó tyúknak hitt komponens sok fejfájást okozhat.
A devizák árfolyam-mozgásai mögött komplex gazdasági folyamatok húzódnak meg: adott deviza kurzusa az ország kamatszintje mellett a gazdaság állapotától is függ. Magától értetődően egy kamatemelés - minden egyéb tényező változatlanságát feltételezve - a deviza erősödését eredményezi, hiszen a befektetők magasabb hozamra számíthatnak.
A fenti alapösszefüggésből adódóan az S&P stratégái az euró dollárral szembeni felértékelődésére számítanak, hiszen az amerikai Federal Reserve nyilatkozatai a tengerentúli kamatemelési hullám végére utalnak, míg az Európai Központi Bank az elemzők várakozásai szerint emel még kamatot az idén.
A devizák árfolyamváltozásával kapcsolatban elöljáróban még egy dolgot kell látni: a dollár euróval szembeni gyengülése azon amerikai befektetőknek kedvez, akik euróban denominált eszközökbe helyezték bizalmukat, hiszen egy eurónyi befektetés akkor is több dollárt ért, ha az alaptermék (pl. egy adott részvény) árfolyama nem változott.
Nemzetközi befektetési alapok
A fentieket "forintosítva" elmondható, hogy amennyiben itthon befektetünk egy nemzetközi részvényalapba, máris devizakitettséget szerzünk. Gondoljuk csak át: ha egy európai részvényeket tartalmazó alapba tesszük a pénzünket, akkor a forint euróval szembeni gyengülése kedvez nekünk, hiszen a pénzünk euróban van nyilvántartva (a leggyakrabban ebben közlik az egy jegyre jutó nettó eszközértéket is).
Az alap esetében érdemes utánanézni, hogy kötnek-e fedezeti ügyletet a devizaárfolyam változásából eredő hatások kivédésre. A hedge ügyletekkel kapcsolatban azt kell tudni, hogy lényegében fixálják nekünk egy bizonyos sávban az árfolyamot, tehát: nem veszíthetünk sokat a kedvezőtlen irányú elmozduláson, de ugyanígy nem is nyerhetünk, ha gyengül a forint. A hazai piacon elsősorban a fedezeti ügyletek nélküli nemzetközi alapok jelenléte a jellemző.
Mi van az alapban?
Kockázat szempontjából mindenképpen fontos, hogy melyik ország papírjaiba fektet az alap, hiszen a sérülékenyebb, feltörekvő országok fizetőeszközeinek piacán hektikusabb mozgásokat figyelhetünk meg, mint a fejlett országok devizáinak piacán. Ilyen szempontból tehát egyáltalán nem mindegy, hogy egy európai, vagy pedig egy BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) részvényalapba tesszük a pénzünket.
Opciózzunk?
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Alábbi cikkünkben alapszinten bemutattuk már az opciók működését, a devizapiaccal kapcsolatban azonban itt is le kell szögezni, hogy a legtöbb szakértő szerint az átlagemberek számára ez a piac inkább a szerencsejátékhoz hasonlítható. A szakértők senkinek nem javasolják a nagyobb összeggel történő beszállást, és minden befektetés eszközléséhez profi tanács kérését javasolják. A deviza befektetés természetesen jó eleme lehet a portfoliónak, segíti a diverzifikációt, nem szabad azonban túlzásokba esni és túl nagy szeletet allokálni erre az eszközosztályra.
Pénzszerzés percek alatt - Amit eddig féltél megkérdezni!
Ma már mindenki számára egyszerű...
Ha az előzőekben leírtak tudatában valaki mégis úgy gondolja, hogy akad a kiemelkedő hozam reményében kockáztatni való pénze, meglehetősen egyszerűen és viszonylag kis összeggel beléphet a piacra. Erre lehetőséget ad többek között a portfolio.hu által kínált World Spreads rendszer, melynek esetében minimálisan 800 euró befizetésére van szükségünk a "devizázás" megkezdéséhez. (Tudni kell, hogy a tőkeáttételes ügyletek fokozott kockázatot rejtenek magukban, erről részletesebben az alábbi linkre kattintva tájékozódhatnak Olvasóink:
http://www.portfolio.hu/spread/ )
Egy kis házi feladat
Mielőtt kiválasztanánk, hogy melyik devizára szavazunk, nem árt megnézni, milyen helyzetben van az adott ország. Nem a legmagasabb hozamra kell vadászni, hanem a teljes képet kell nézni. Adott ország magas kamatszintje mögött állhat a magas infláció vagy egyéb problémák is indokolhatják, hogy kiemelkedő kamattal igyekeznek csalogatni a külföldi befektetéseket.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







