Tényleg ez lehet a megoldás a hálapénz ellen?

MTI
2015. április 8. 08:32

Jogszabály-módosítással egyértelműsíthetik a hálapénz elfogadásának törvényi hátterét - írja szerdai cikkében a Magyar Nemzet az Igazságügyi Minisztérium (IM) által kezdeményezett törvénymódosítási javaslatra hivatkozva.

A minisztérium oldalán megjelent, egyes büntetőjogi törvények módosításáról szóló tervezet szerint a jövőben nem minősülne bűncselekménynek, ha egy egészségügyi dolgozó utólag fogadna el valamilyen juttatást egy pácienstől, aki ezzel elégedettségét kívánja kifejezni. Ugyanakkor bűncselekménynek minősülne, ha az orvos az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné. A tervezetet még nem tárgyalta a kormány.

Magyar Gábor ügyvéd a lapnak azt mondta, elsősorban a hálapénz elfogadásának esetleges büntetőjogi fenyegetettségét kívánja csökkenteni a jogalkotó.

Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség elnöke a lapnak úgy vélekedett, a hálapénzrendszer elűzi az orvosokat Magyarországról, ezért ennek a "szoftkorrupt" rendszernek a konzerválása súlyos hiba lenne a jogalkotótól. A hálapénzrendszer megszüntetése tekintetében álláspontjuk nem változott: az államnak kell garantálnia az egészségügyben dolgozók - akár lépcsőzetes - bérrendezését, amely után a hálapénz minden formáját és a "rendszer" minden résztvevőjét büntetni kell.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatása szerint a lakosság tavaly 8,3 milliárd forintot költött paraszolvenciára, míg 1998-ban 3 milliárd forintot, ami reálértéken 18 százalékos növekedést jelent - ismerteti az újság.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?