4 °C Budapest

Megtudtuk: ennyit keresnek a magyar diákok a fesztiválokon

Pénzcentrum
2017. június 14. 05:30

Sok fiatal számára nagyon vonzó a fesztiválos diákmunka: ingyen részt vehet a rendezvényen, és ezzel még pénzt is kereshet. Még úgyis többszörös a túljelentkezés ezekre az állásokra, hogy köztudottan sokat kell dolgozni, és csak munkaidő után van lehetősége arra, hogy egy-egy koncerten bulizzanak. Utánajártunk, melyik fesztiválon, mennyit keresnek a diákmelósok.

A nagy nyári zenei fesztiválokat a legtöbb fiatal nagyon szereti, de tény, hogy a belépők, bérletek árai elég húzósak, főleg egy olyan diák számára, akinek a szülei nem finanszírozzák meg gyerekük szórakozását. A fiatalság leleményességét viszont nem lehet megkérdőjelezni, ha saját zsebből nincs is lehetőségük részt venni egy-egy fesztiválon, ma már több alternatíva közül is választhatnak, hogy ne maradjanak le a nyár egyik legnagyobb bulijáról.

Akik csak a fesztiválélményre vágynak, de kicsit aktívabban szeretnének részesei lenni, ugyanakkor nem fontos számukra, hogy ott pénzt keressenek, azok gyakran vállalnak önkéntes munkát egy-egy kitelepülő szervezetnél. Emellett több olyan hazai fesztivál is van, ahol önkéntesként "foglalkoztatják" a diákokat. Ilyen például az Everness Fesztivál, ahol több, mint 200 diák önkénteskedik, az Ördögkatlan, és a Művészetek Völgye is, utóbbin több, mint 300 önkéntes fiatal segít.

De maradjuk a klasszikus értelemben vett fesztiválos diákmunkánál, ahol nem csak részvételi lehetőséggel, hanem pénzzel is honorálják a fiatalok fáradozásait.

Nagyot kaszálnak fesztiválok fiatal munkásai?

Az idei EFOTT-on nagyjából 300 diákmunkás dolgozik majd az információs pultokban, a csomagmegőrzőben, a VIP parkolóban. De lesznek olyanok is, akik HR-adminisztrátor, hostess, színpad koordinátor, pultos, jegypénztáros feladatokat látnak majd el, valamint a dekorációban és az építkezésben, majd a bontásban segítenek.

A diákok bérezése függ a beosztásuktól, és a munkakörüktől, óránként nettó 650-1000 forintot kapnak. Ezen felül fesztiváljegyet, étkezést, és szállást is biztosítanak nekik.

Ahhoz, hogy valaki diákmunkás lehessen az EFOTT-on, a fesztivál honlapján kellett regisztrálnia, szükség volt még érvényes diákigazolványra, vagy iskolalátogatási igazolásra, egy évnél nem régebbi munkaalkalmasságira, érvényes egészségügyi kiskönyvre, és MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezeti tagságra, mivel ők szervezték a fesztivál diákmunkásait. Az idei EFOTT-ra már lezárult a jelentkezés, és jól mutatja a fesztiválos munka népszerűségét, hogy több mint 1000 diák regisztrált.

A Fishing on Orfű is közvetítő céggel dolgozik, rajtuk keresztül jelentkezhettek a diákmunkások. Ezen a fesztiválon az értékmegőrzőben, az információs pultokban, a beléptetésnél, a parkolókban, és a kempingben is találkozhatunk majd dolgozó diákokkal, de adminisztrációs, műszaki, és raktáros feladatokat is ellátnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ők 800-1000 forintos órabért kapnak.

A legnagyobb hazai fesztiválokon, a VOLT-on, a Balaton Soundon és a Szigeten is sok diákmunkás dolgozik, cikkünk megjelenéséig azonban nem küldtek adatokat arról, mennyiért foglalkoztatják a fiatalokat.

A fesztiválok szervezőin kívül több olyan cég is keresi a diákokat, akik kitelepülnek a rendezvényekre. Például pesti belvárosi kávézó, foodtruck, valamint az egyik állásközvetítő portálon ráakadtunk a HelloPay hirdetésére is. Utóbbi értelemszerűen nem pultosokat keres, hanem pénztárosokat, akik a fesztiválkártya feltöltését és visszaváltását végzik majd, és nettó 850 forintos órabért kapnak.

A fesztiválok nagy népszerűségét az is jól mutatja, hogy találtunk olyan diákmunkás álláshirdetést is, ami gyári, betanított munkára keres fiatalokat, a fizetés mellé viszont Sziget Fesztivál belépőket ad. Nem rossz ajánlat a fiataloknak: amit megkeresel a gyárban, azt elköltheted a Szigeten, de a jegy árát már megspóroltad.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?