Kiderült, mennyit keresett tavaly az átlag magyar

2017. február 20. 12:30

Tavaly decemberében a bruttó átlagkereset 288 800 forint volt, 5,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - derült ki a KSH legfrissebb adataiból.

2016. január-decemberben a bruttó átlagkereset 263 200 forint volt, 6,1 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése, az egészségügyi és a szociális területen dolgozók részére kifizetett emelt bérkiegészítés, illetve kiegészítő pótlék is hatással volt. 2016-ban a nettó keresetek emelkedése - a személyijövedelemadó-kulcs 1 százalékpontos csökkenése következtében - a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,8 százalék volt.

2016. decemberben:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 288 800 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 192 100 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 199 300 forintra becsülhető.
  • A bruttó átlagkereset 5,7 százalékkal nőtt, miközben a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,3 százalékkal lett magasabb az előző év azonos hónapjához képest.
Forrás: KSH

2016. január-december:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 263 200 forint volt.
  • A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (519 000 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (154 400 forint).
  • A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 142 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, összegük mindkét esetben átlagosan 9400 forint.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 175 000 forint volt. 2016-ban a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai - elsősorban a kétgyermekes családok esetében - jelentősen módosultak, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 182 200 forintra becsülhető. 
  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 277 200 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,1 százalék volt.
  • A bruttó átlagkereset 6,1 százalékkal nőtt, miközben a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,8 százalékkal lett magasabb egy év alatt.
  • A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 0,4 százalékos növekedése mellett a reálkereset 7,4 százalékkal emelkedett.
  • A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek a bruttó átlagkeresetekkel azonos mértékben, 6,1 százalékkal nőttek.
  • A munkajövedelem szintén 6,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom