8 °C Budapest

Hiába vagy remek munkaerő, ezért fognak téged kirúgni a következő leépítésnél

Pénzcentrum
2017. október 16. 05:30 4 perc

Egyre gyakoribb jelenség, hogy hiába rendelkezik az ember magas szintű szaktudással, mégsem őt választják az állásinterjún, vagy jól dolgozik a munkahelyén, létszámleépítésnél mégis elsők között merül fel az ő neve. Utánajártunk, miért nem elég ma már a szakmai hozzáértés, és mire van szükség ahhoz, hogy igazán jó munkaerő váljon valakiből.

A munkaerőpiacon alapvetően az ember tudására kíváncsiak, ki, hogyan dolgozik, mennyire érti a munkáját. Ez azonban önmagában egyre gyakrabban már kevés. A munkáltatók az is figyelik, hogy milyen maga az ember, milyen a személyisége, mennyire illeszkedik majd a csapatba, milyen vele együtt dolgozni. Tehát a high skillek (pl. szaktudás) mellett egyre nagyobb figyelmet kapnak a soft skillek. Utóbbi közé tartozik például kommunikációs készség, a csapatorientált gondolkodás, empátia, tehát minden szociális készség. De miért lett ez ilyen fontos a munka világában?

Azokban a szervezeti kultúrákban, ahol nagy hangsúlyt fektettek a szaktudásra, a specializációkra, továbbképzésekre, elsősorban a gyors felfogású, intelligens, jó képességekkel rendelkező emberekre volt igény, ahol eltörpültek az alapvető szociális, emberi készségek. Ezek a szervezeti kultúrák idővel rájöttek arra, hogy ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a környezeti kihívásokhoz, már nem csak a hard skilleket, hanem a szociális, társas készségeket, a soft skilleket is kell fejleszteniük, mert nagyon sok múlik azon, hogy milyen emberek vagyunk, hogyan alakítunk ki társas interakciókat másokkal

- mondta dr. Juhász Márta munkapszichológus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense.

A szakértő szerint hiába rendelkezik valaki nagy szaktudással, ha nehéz ember, akkor rombolja a csapat teljesítményét. Jó hír azonban, hogy a szociális készségek fejleszthetők, és mivel egyre nagyobb figyelmet fordítanak ezek jelentőségére, már képzésekkel is támogatják a fejlesztést. Természetesen nem csak kurzusok lehet javítani az említett készségeken, önmagunkért is sokat tehetünk. A legjobb azonban, ha minél korábban kezdjük a fejlesztést, a szociális készségek kialakulásáért ugyanis a szülők is nagyban felelősek.

Nagyon sok múlik az önismereten. Azon, hogy mennyire támogatja a család és az iskola azt, hogy az ember megismerhesse önmagát, felszínre törjön a valós személyisége. Szabadabb közegben jobban fejlődik a személyiség, míg ahol túl szigorúak a szabályok, és rideg a neveltetés, ott nem tud kibontakozni az ember személyisége és nem tudja megismerni önmagát

- mondta dr. Juhász Márta.

Ha felnőtt korban szembesülünk azzal, hogy valami nincs rendben, még akkor is lehet változtatni. A legfontosabb, hogy valóban akarjuk a változást, tegyünk érte, ismerjük fel, hogy hol vannak hiányosságaink. A szociális készségek másoktól is jól tanulhatók, minták alapján.

Ezekkel a készségekkel mindenki rendelkezik, csak különböző fejlettségi szinttel. A cégvezetők sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a kompetenciákra, mint korábban. Az már nem elég, ha valaki hozza a számokat, jól teljesít a csapat. Mert ha nem úgy bánik például egy középvezető az embereivel, ahogy kellene, nagy lesz a fluktuáció, és a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben nem engedhetik meg maguknak a cégek, hogy elmenjenek a jó munkavállalók"

- mondta Lerf Andrea HR-szakértő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szakember elmondása szerint kutatások és tapasztalatok is alátámasztják, hogy sok fiatal munkavállaló gondolkodik úgy, hogy őt a munkája és a szaktudása alapján ítéljék meg. Akik így gondolkodnak, náluk általában még nagyobb szükség lenne a szociális készségeknek és az érzelmi intelligenciának a fejlesztésére.

Onnan lehet felismerni, hogy valaki jó szinten áll soft skillek terén, hogy a kollégái szeretnek vele dolgozni. Vezető esetén például ünnepli a sikereket, elmondja a nehézségeket, építő visszajelzéseket ad, belátja, ha hibázik, és egy-egy problémát képes a másik szemszögéből is jól látni. Egy szerethető figura, nehezen billentik ki érzelmileg a hatások, nem játszmázik, tisztán, következetesen halad a célok mentén"

- mondta Lerf Andrea.

De mégis, miért lett ez most fontos?

Természetesen korábban sem volt mindegy, hogy kikkel dolgozik együtt az ember, a jelenlegi munkaerő-piaci környezetben azonban még nagyobb hangsúlyt kap. Ennek az az oka, hogy az egyszerűbb feladatok nagy részét, amelyekhez nincs szükség sem tudásra, sem kreativitásra, egyre inkább átveszik a gépek. Olyan gyártósorokat szerelnek be, amelyekhez lassan csak gépkezelők kellenek, olyan szoftvereket fejlesztenek, amelyek miatt nincs szükség sokszoros adatrögzítésre, és így tovább. Tehát a munkaerőpiacon eltolódnak az arányok, és egyre több olyan állás jelenik meg, ahol valóban az egész emberre szükség van, a tudására, és a személyiségére egyaránt.

Már most óriási a szakadék a fizetésekben, a későbbiekben azonban még jobban távolodni fognak egymástól a keresetek. Nagy kérdés, mi lesz azokkal a munkavállalókkal, akik nem rendelkeznek szaktudással, és olyan soft skillekkel sem, mint például a tanulásra való hajlandóság, a fejlődni akarás, a nyitottság, az együttműködés képessége? Erre az egyre égetőbb problémára nagyjából 20 évünk van, hogy megtaláljuk a választ.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 07:02