Főszabály szerint 2026-ban is minden hónapban a második munkanapon érkezik meg az előző hónapra járó családi pótlék, kivéve a kivételes eseteket.
Ma utalják a januárra vonatkozó családi pótlékokat, ennek kapcsán összeszedtük az idei legfontosabb tudnivalókat. Mutatjuk azt is, honnan merítene a kormány az univerzálisan járó juttatások megreformálásához.
Habár a legtöbb jogosult nagy valószínűséggel tisztában van vele, az idei első utalási napon azonban nem árthat megismételni, hogy pontosan mikor, és mennyi családi pótlék érkezik 2017-ben.
A határidők persze csak tájékoztató jellegűek, hiszen ahogy a nyugdíjfolyósítás esetében, itt is fontos leszögezni, hogy az utalás időpontja nem egyezik meg a számlán történő jóváírással (ez általában 1-2 nap), a postai kifizetés pedig 4-6 napos csúszást is jelenthet a kiutalás dátumához képest.
A gyermekek után 2017-ben is alanyi jogon jár a családi pótlék (azaz hivatalos nevén: nevelési támogatás címen, ha a gyerek még nem jár iskolába, illetve beiskolázási támogatás címen, ha már iskolás), de két - életkorhoz kötődő - kitétel köti a támogatás kiutalását. Óvodás korúaknál az a feltétel, hogy a gyerek nem hiányozhat többet 20 napnál (természetesen igazolatlanul); míg az iskolás korúaknál 50 órában határozták meg az igazolatlan hiányzások maximumát. Az igényléseket, a Magyar Államkincstár helyett, a megyei és budapesti Kormányhivatalok ügyfélszolgálatain lehet kezdeményezni.
Mennyi a családi pótlék 2017-ben?
Az egy vagy több, egészséges gyermeket nevelő családok (ill. egyedülálló szülők) a következő összegekkel kalkulálhatnak 2017-ben. Természetesen az összegek gyermekenként értendők:
Ezeken felül fontos kiemelni, hogy a gyermek 3 éves koráig emelt összegű pótlék jár abban az esetben, ha 1500 grammnál kisebb súllyal született (kivéve, ha a gyermek után fogyatékossági támogatást kap a szülő!).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Erőteljes családi pótlék-emelés jöhet?
Nemrég reppent fel a hír, hogy a magyar kormány figyelemmel kíséri a lengyel családtámogatási programot. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára még tavaly nyár végén szólalt fel, egy a Lengyelországban tartott gazdasági fórumon; az MTI tudósítása szerint
A kijelentés azért is különösen fontos, hiszen idehaza 2008 óta nem emeltek a családi pótlék összegén. Sőt, ahogy arra a 2017-es költségvetés tervezetéhez készített anyagában a Gyerekesély Közhasznú Egyesület is felhívta a figyelmet, az elmúlt 9 évben a családi pótlék reálértéke mintegy 25 százalékkal csökkent Magyarországon. Novák Katalin kijelentése így akár arra való utalás is lehet, hogy újabb paradigmaváltásra készül a kormány, és a családi adókedvezmények növelése mellett (vagy helyett) újra előtérbe kerülhetnek az univerzálisan járó juttatások.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








