Már idén munkaszüneti nappá válhat december 24. egy frissen benyújtott törvényjavaslat szerint: a kezdeményezés elfogadása esetén szenteste a munkavállalók többségének nem kellene dolgoznia.
Ér majd valamit a diploma, mire a felvételizők elvégzik az egyetemet? Nem minden papírnak ugyanannyi az értéke
Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait idén ősszel, miután július végén kihirdették a felvételi ponthatárokat. A szakválasztás azonban nemcsak a következő éveket, hanem a diploma megszerzése utáni elhelyezkedési lehetőségeket is meghatározza.
Jelentős különbségek láthatók az egyes pályakezdői szakterületek versenyhelyzetében a Profession.hu adatai szerint. Míg a marketing, média és PR területén átlagosan több mint száz jelentkező juthat egy frissdiplomásoknak meghirdetett állásra, addig a mérnöki pozícióknál ez a szám átlagosan húsz körül alakulhat.
Idén rendkívül magas volt a felsőoktatás iránti érdeklődés: 140 427-en jelentkeztek egyetemi vagy főiskolai képzésekre. Eközben az állásportál adatai szerint 2026 első félévében a pályakezdő diplomásoknak meghirdetett állások száma 7,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A munkaerőpiaci mérséklődés azonban nem érintette egyformán az egyes területeket: a vállalatok továbbra is intenzíven keresik a munkavállalókat azokban a szakmákban, ahol tartós a szakemberhiány.
Egyszerre van szakemberhiány és túljelentkezés a frissdiplomás álláspiacon
A helyzet ellentmondásosnak tűnik, mégis ezt mutatják a számok: a piacon egyszerre van túlkínálat és markáns szakemberhiány. Az egyes szakterületek között pedig különösen nagy eltérések alakultak ki.
A legnagyobb verseny a marketing, média és PR területén figyelhető meg, ahol átlagosan száz feletti jelentkező juthat egy pályakezdő állásra. Az adminisztrációs és asszisztensi pozíciókban ez az érték megközelítheti a százat, az ügyfél- és vevőszolgálati munkakörökben nyolcvan, míg a HR- és munkaügyi területen hetven körüli, a jogi pozícióknál pedig átlagosan hatvan feletti jelentkezés érkezhet egy-egy meghirdetett frissdiplomás állásra.
A másik oldalon azok a területek állnak, ahol a munkáltatók továbbra is nehezebben találnak megfelelő munkaerő-utánpótlást. A pályakezdő mérnöki, egészségügyi és gyógyszeripari, valamint gyártási-termelési munkakörökre átlagosan húsz jelentkező jut megközelítőleg.
A mérnöki diploma továbbra is az egyik legjobb belépő a munkaerőpiacra
A hazai piacvezető állásportálon a diplomás pályakezdők számára meghirdetett pozíciók közül a legtöbb a pénzügy és könyvelés, a mérnöki, a banki és biztosítási, a gyártási-termelési, valamint az egészségügyi területeken érhető el. Az elhelyezkedési esélyeket azonban nemcsak a pozíciók száma, hanem az állásra jutó jelentkezők száma is meghatározza.
Ebből a szempontból különösen kedvező helyzetben vannak a mérnöki, az egészségügyi, valamint a gyártási és termelési végzettséggel rendelkező pályakezdők. Ezeken a területeken egyszerre magas a vállalatok munkaerőigénye és alacsonyabb a jelentkezők száma.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kezdő fizetések tekintetében az előző évekhez hasonlóan továbbra is az informatikai, programozás-fejlesztési, mérnöki és gyártási munkakörök kínálják a legkedvezőbb lehetőségeket, ahol nettó 500–600 ezer forintos átlagos kezdő bérek jellemzőek országos viszonylatban.
„A pályaválasztásnál érdemes az egyéni érdeklődés mellett azt is mérlegelni, hogy az egyes pályák milyen munkaerőpiaci lehetőségeket kínálnak, jelenleg ugyanis jelentős különbségek láthatók a diploma utáni elhelyezkedési esélyekben. A mérnöki pálya például különösen kedvező helyzetben van, hiszen itt egyszerre magas a munkáltatói kereslet, alacsonyabb a verseny a jelentkezők között, és a kezdő fizetések is a legversenyképesebbek közé tartoznak” – emelte ki Tüzes Imre, a Profession.hu kereskedelmi igazgatója.
Nem kizárólag a választott képzés határozza meg ugyanakkor a pályakezdők későbbi sikerességét. A diploma mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok a készségek és tapasztalatok is, amelyekkel a hallgatók már az egyetemi éveik alatt kitűnhetnek a többi jelentkezőtő közül.
„A hallgatók a választott szakterülettől függetlenül sokat tehetnek későbbi munkaerőpiaci pozíciójuk erősítéséért. Érdemes már az első egyetemi évektől tudatosan fejleszteniük a vállalatok által kiemelten keresett készségeket, például a kommunikációt, a problémamegoldást, a nyelvtudást, valamint a digitális és AI-eszközök használatát. Sokat számít a korai gyakorlati tapasztalat is, amelyet diákmunkán, gyakornoki programon, egyetemi projekten vagy önkéntes tevékenységen keresztül is megszerezhetnek”
– tette hozzá a szakértő.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






