Egy magánszemély által bevizsgált osztrák kőmintában is kimutatták az azbeszt jelenlétét.
Az osztrák adórendszer 2024-ről 2025-re 4%-os emelést hajt végre a béradó sávokban, ami növeli a munkavállalók nettó fizetését. Az osztrák béradó sávokat átszámítva magyar forintba és viszonylatba, az éves bérek legalsó értéke is meghaladja a kb. 3 millió forint éves nettó bért, azaz havi 250 ezer forintot. Az osztrákoknál végrehajtott 4%-os emelés bérsávonként itthoni viszonylatban annyit jelent, mintha éves szinten legalább 116 ezer forintnyi, de akár 900 ezer forintnyi növekedést hajtana végre a kormány a nettó bérek terén. Természetesen a kint állandó jelleggel, vagy akár csak szezonálisan kint dolgozó magyarok 2025-ös bérét is érintik a változások.
Az osztrák adórendszer a bérek és jövedelmek adóztatására vonatkozóan progresszív adózást alkalmaz, ami azt jelenti, hogy a jövedelem növekedésével magasabb adókulcsok lépnek érvénybe, arról pedig, hogy ennek a mértéke hogyan alakuljon évente újra és újra döntenek.
A legfrissebb hírek szerint 2024-ről 2025-re emelnek a béradó sávokon (4%-ot), ami tehát azt jelenti, hogy 2025-ben több lesz az emberek nettó fizetése, mint előtte. Ez a változás pedig nem csak az osztrák állampolgárok bérére vonatkozik, hanem a kint állandó vagy szezonális jelleggel munkát vállaló külföldi munkásokéra is. Így a közel átlagosan 125 ezer magyart is, akik rendre kint dolgoznak a szomszédos országban. A következő táblázatban gyűjtöttük ki az osztrák finanz.at oldaláról, hogy hogyan változnak az éves fizetések 2025-ben.
De ezen felül természetesen Ausztriában is van társadalombiztosítási járulékok, mivel a jövedelemadón kívül a munkavállalóknak és munkáltatóknak társadalombiztosítási járulékokat is kell fizetniük Ez pedig az alábbi elemeket tartalmazzák:
- Nyugdíjbiztosítás: 22,8% (munkavállaló: 10,25%, munkáltató: 12,55%)
- Egészségbiztosítás: 7,65% (munkavállaló: 3,87%, munkáltató: 3,78%)
- Munkanélküli biztosítás: 6% (munkavállaló: 3%, munkáltató: 3%)
- Egyéb járulékok: pl. balesetbiztosítás 1,2% (teljes összeg munkáltató által fizetve)
Ahogy az sem meglepő, hogy ott is vannak olyanok, akik adómentességet élveznek, akárcsak hazánkban.
Az osztrák adórendszer számos adómentességet és kedvezményt biztosít, például:
- Családi pótlékok és kedvezmények: gyermekek után járó kedvezmények.
- Speciális levonások: például munkavállalói költségek, biztosítási díjak.
- Szociális juttatások: például lakhatási támogatás, egyéb szociális juttatások.
Az osztrák munkavállalók év közben bérükből előre levont adót fizetnek, az év végén pedig adóbevallást nyújtanak be, amely alapján a végleges adókötelezettséget kiszámítják. Az adóhivatal ekkor figyelembe veszi az esetleges levonásokat és kedvezményeket. Az osztrák adórendszer tehát több lépcsős, progresszív adózást alkalmaz a bérek és jövedelmek adóztatására, amelyhez társadalombiztosítási járulékok és különféle adókedvezmények is kapcsolódnak.
Hogyan néznek ki ezek az értékek magyar viszonylatban?
Mint tudvalevő a magyar adórendszerben a bér utáni adózás viszonylag egyszerű, mivel egyetlen, egységes adókulcsot alkalmaznak a személyi jövedelemadóra (SZJA), nem úgy mint az osztrák modellben. Magyarországon a személyi jövedelemadó (SZJA) kulcsa 15%. Ez az egységes kulcs minden jövedelemkategóriára vonatkozik, függetlenül a kereset nagyságától.
Természetesen azonban ez az érték itthon is további elemekkel egészül ki. Ilyen például a társadalombiztosítási járulékok, amelyek az alábbiak szerint alakulnak. Munkavállalói járulékok:
- Nyugdíjjárulék: 10%
- Egészségbiztosítási járulék: 7% (ebből 4% természetbeni és 3% pénzbeli ellátásra)
- Munkanélküli biztosítási járulék: 1.5%
- Összesen: 18.5%
Ehhez a 18,5%-hoz ha hozzávesszük az SZJA-t meg is kapjuk, hogy összesen tehát 33,5%-ot kell a bruttó bérünkből odaadnunk,
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
tehát megközelítőleg a (bruttó bérünk*0,665) és megkapjuk, hogy mennyi a nettó bérünk.
Ezen felül természetesen ez kiegészül a munkáltatói járulékokkal (amelyet a munkáltató fizet az alkalmazott után) és vannak itthon is bizonyos adókedvezmények (pl.: családi kedvezmények, első házasok kedvezménye stb.). Nagy vonalakban a magyar rendszerről ezt érdemes tudni, de mi most azt is kiszámoltuk, hogy ,ha az osztrák modell lenne hazánkban hogyan alakulnának a nettó bérek.
Ehhez először a már fent elkészített osztrák béradó sávokat összegző táblázatot váltottuk át a mai (2024.07.25.) árfolyamon. Az éves bérekre vonatkozva igen szép összegeket láthatunk így a táblában, a legalsó éves bérérték is 5 millió feletti, ami havonta alsó hangon 416 ezer forintot jelentene és ebből 0%-ot kell adózni. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az osztrák árak (albérlet, élelmiszer stb.) valamivel drágábbnak mondható, így ezt az értéket át kell számolni az úgynevezett vásárlóerő-paritáson alapuló átváltási tényezővel (GDP) és a piaci árfolyam árszínvonalának arányával.
A számolás elvégzése utáni értékeket látjuk a 3. és 4. oszlopokban, így már látható, hogy az osztrákoknál megkeresett nettó 5 millió forint olyan, mintha itthon kb. 3 millió forintot keresnénk egy évben nettó, ami havonta nettó 250 ezer forintot jelent. A következő táblában azt is kiszámoltuk, hogy az osztrákoknál eszközölt 4%-os emelés nagyjából magyar viszonylatban mennyi emelésnek tekinthető.
A tábla alapján tehát elmondható hogy mindegyik bérsávban legalább éves szinten 116 ezer forintnak megfelelő emelést kaptak a munkavállalók, de olyan bérsáv is akad, ahol 900 ezret is eléri ez az érték.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








