13 °C Budapest
At the university, during the presentation of graduation diplomas, students in beautiful robes and hats are photographed with their dean of the faculty.

600 ezres kezdőbért diploma nélkül is adnak: így értéktelenedtek el a legkapósabb magyar oklevelek

2023. szeptember 5. 05:36

Igencsak nagy különbségek mutatkoznak Magyarországon diploma és diploma között. Miközben a mérnöki, egyes gazdasági, illetve jogi, egészségügyi diplomák megkerülhetetlenek a saját szakmájukban, addig az értékesítésben, a kereskedelemben vagy akár a programozói állásokban egyáltalán nem tűnik elvárásnak a papír megléte. Ezzel együtt egyáltalán nem mindegy, ki mit végez el. A Pénzcentrumnak nyilatkozó legnagyobb hazai munkaközvetítők szerint a bölcsész, pszichológia, jog diplomákkal Dunát lehetne rekeszteni, pályakezdőként nem feltétlenül könnyű velük munkát találni. Ráadásul a bérek kérdése sem egyértelmű, a mérnökök, a fejlesztők, építészmérnökök kezdőként is számíthatnak 500 ezres vagy afölötti kezdő bruttókra, de ugyanígy az üzleti támogató központokban (SSC-k) is lehet kezdőként 500 ezer forint felett keresni úgy, hogy az itteni állások alig 15 százalékánál van feltüntetve felsőfokú végzettség, mint követelmény. A hazai diplomák munkaerő-piaci helyzetéről a Profession.hu, a Prohuman és a Trenkwalder szakértőivel beszélgettünk.

Ahhoz képest, hogy 2022-ben alig több mint 73 ezer hallgatót vettek fel egyetemre, addig a 2023-as év igazi sikersztorinak mondható a maga majd 95 ezer felvett tanulójával. Az adatokból immár tudjuk azt is, hogy 34 százalékkal nőtt a műszaki, természettudományi, mérnöki és informatikai területre felvettek száma. De továbbra is nagyon kapós helynek számít a gazdálkodás és menedzsment, a kereskedelem és marketing, de a pszichológia, a jogi pálya, a pénzügy és számvitel és a turizmus-vendéglátás is.

Azt szokták mondani, szerencsés aki már fiatalon tudja, milyen irányba képzeli el a jövőjét, de még szerencsésebb az, aki olyan szakmát tanul/érez szívügyének, aminek a munkaerőpiacon is nagy kereslete van. Ez azonban nem minden diplomával van így. Persze azt koránt sem állítjuk, hogy egy jó szakember ne tudna bármilyen szakmában jó munkahelyen, jó fizetésért elhelyezkedni, de az azért látszik, hogy a munkaerőpiac időről-időre igen keményen beárazza azt, hogy a különböző hard-skillek, diplomák, szakmák mennyit is érnek valójában, ha a havi fizetési jegyzékről van szó.

Éppen ezért, a friss felvételi eredmények, és a lassan kezdődő egyetemi szemeszter kapcsán annak jártunk utána, hogy a legnagyobb hazai HR-közvetítők miként látják jelenleg a piacot: melyik diplomák, szakmák most a legkapósabb, mekkora fizetésekre számíthatnak itt a pályakezdők. De kérdeztük őket arról is, melyik diploma lehet telített, melyik az a papír, amivel a fizetések kevésbé jönnek annyira, mint amennyire abban sokan előzetesen reménykedtek.

Van diploma vagy nincs diploma, ez itt a kérdés!

A diploma és a felsőfokú végzettség a Profession.hu 2023-as, eddigi adatai alapján a leggyakrabban a mérnök, a bank és biztosítás, a közigazgatás és a jog, jogi tanácsadás kategóriákban feladott álláshirdetésekben szerepelnek elvárásként – tudta meg a Pénzcentrum. Hasonló területeket emelt ki a diploma szempontjából fontosnak Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója, szerinte hangsúlyos szempont a diploma a jogász vagy jogi pozíciók, pénzügyi pozíciók és mérnöki pozíciók esetében.

Bodor Fruzsina, a Prohuman közvetítési üzletágának igazgatója szerint kiemelendő, hogy elsődlegesen azoknál a szakmáknál fontos a diploma megléte, ahol konkrét, csak felsőoktatási keretek között megszerezhető elméleti szaktudásra van szükség – ezek jellemzően a mérnöki és műszaki területek, az egészségügy, a jog, valamint a pénzügy–számvitel–kontrolling, illetve a marketing egyes irányai.

Érdekes ugyanakkor, hogy a legjobban fizető szakmák közé tartozó IT-ben viszont a diploma megléte nem feltétlenül hangsúlyos” – vélekedett a vezető. Egyrészt jelentős a munkaerőhiány, így a munkáltatók nem válogathatnak végzettség alapján. Másrészt az állandóan változó környezetben nagyobb szerepe van az adott cég által használt konkrét technológiákra vonatkozó kurzusoknak, ahol a legfrissebb tudást szerezhetik meg a szakemberek. Különösen a rendszer- és szoftvertesztelői, rendszergazda pozíciókban igaz, hogy elegendő lehet kurzusokon, tanfolyamokon, felnőttképzésekben való részvétel, illetve a gyakorlati tapasztalat.

Mindemellett tény, hogy a fizetést az IT területen is meg tudja dobni egy diploma, ám 5-10 év szakmai tapasztalat megszerzése után már nem feltétlenül látszódik meg annak hiánya a bérekben

- emelte ki Bodor Fruzsina. Nógrádi József az IT mellett, a diploma szempontjából nem féltetlenül hangsúlyos pályák közé sorolta az értékesítést, a kereskedelmet, valamint a recruitereket/toborzókat.

A legkapósabb diplomák

A Trenkwalder igazgatója szerint egyértelműen a kapós sztárdiplomák közé lehet sorolni az orvosi és tanári diplomákat, annál az egyszerű oknál fogva, hogy ezeken a pályákon óriási munkaerőhiány. De ugyanígy rendkívül keresettek és jól fizető munkakörök a mérnöki, pénzügyi, közgazdasági és IT-munkakörök is – vélekedett a szakember.

Tóth Rozália, a Prohuman Diákmunka operatív igazgatója arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy a legnagyobb kereslet a műszaki, informatikai és gazdasági végzettséggel rendelkezők iránt mutatkozik. Adataik alapján a következő diplomák a legkeresettebbek: villamosmérnök, gépészmérnök, programtervező, mérnökinformatikus, pénzügy és számvitel, kutatási területek (pl. vegyész). Az ezeken a szakokon végzettek a diplomaszerzést követően viszonylag rövid időn belül találnak munkát.

Mindezek fölött azt is sikerült megtudnunk, hogy a Profession.hu felületén idén a legtöbb hirdetést, amelyekben elvárás a diploma a mérnök, a bank, biztosítás és bróker, a pénzügy és könyvelés, valamint a gyártás és termelés területén aktiválták. Beszámoltak arról is, ezek közül a pályakezdőket megszólító hirdetések száma a mérnököknél a legmagasabb, de a gyártás, termelés és a pénzügyi területek is élen járnak e téren.

Diplomák, amikkel Dunát lehetne rekeszteni

Az éremnek viszont minden esetben van egy másik oldala is, és bizony, ha megnézzük a szakértők által felsorolt kevésbé kapós, ám annál többek által hajszolt diplomák rangsorát, még mindig bőven találunk rajta olyan szakokat, amikre idén is tömegével jelentkeztek a fiatal hallgatók.

Nógrádi József szerint ilyen „tömegdiploma” a jogi diploma, a bölcsész diploma, de a művelődésszervezőkért sem folyik nagy harc kint a piacon. „Emellett még olyan humán szakokról beszélhetünk, amelyek korábban sem voltak igazán keresettek” - tette hozzá a szakértő, aki megemlítette azt is, mérnöki területen is van olyan, ami már a foglalkozás lassú kihalása vagy a lokalitása miatt nem sokat ér (pl. bányamérnök), igaz ezeket legalább külföldön még jól megfizetik. Nógrádi szerint sok efféle diplomával az a baj, hogy semmilyen gyakorlati tapasztalatot és ismeretet nem ad a pályakezdőnek.

Emellett az ország erőteljesen indusztriális vonalon indult el, nincs ennyi jogászra és bölcsészre szükség

- emelte ki a vezető. Bodor Fruzsina úgy közelítette meg a kérdéskört, hogy a Dunát rekesztő diplomákhoz leginkább azok a diplomák tartoznak, amelyek nem olyan tudást biztosítanak, amit csak egyetemen lehet megszerezni, és amit csak az adott szakmában lehet alkalmazni. Ebből adódóan sok hallgató úgy lép ki a munkaerőpiacra, hogy nincs konkrét elképzelése arról, mivel szeretne foglalkozni, és a tanulmányai is inkább sokrétűek voltak, semmint hogy egy-egy terület specialistájává váltak volna.

Ez a sokrétűség később előnyt jelenthet, ám a pályakezdők számára még inkább hátrány

- nyomatékosított a szakértő, aki szerint hasonlóan népszerű tanulmány még a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodás és menedzsment is. De kitért arra is, hogy az elmúlt években megugrott a pszichológia alapszakon szerzett diplomák száma is, és az alapszakos hallgatók zöme nem folytatja tanulmányait mesterszakon, ami alapfeltétele lenne a klinikai tevékenységnek.

Ennek következtében az alapszakos pszichológiai diplomával rendelkezők nagy részét felszívják a humán erőforráshoz kötődő pozíciók, de itt már abszolút telítettség látható

- vélekedett, ahogy a telítettség kapcsán megemlítette a bölcsész diplomákat is. Igaz azzal a distinkcióval, hogyha a nyelvtudás fejlesztésére is koncentrál a hallgató, akkor az üzleti szolgáltató központokban nagy eséllyel el tud helyezkedni pályakezdőként, viszonylag magas kezdő fizetéssel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A turizmus-vendéglátás és a marketing szakterületén található munkák többségében például sokkal inkább a tapasztalat számít, mint hogy valakinek van-e diplomája vagy sem. Ezzel együtt más területű álláspályázatnál szintén nem számít. Hasznos lehet a felsőfokú végzettség azoknál a vállalatoknál, ahol a bekerülés feltétele a (valamilyen) diploma megléte. Ez alapján azt gondolnánk, hogy minél általánosabb egy diploma, annál haszontalanabb a munkaerőpiacon, de ez nem igaz például a gazdasági diplomákra: több pozíció van (jellemzően pénzügyi területen) ahol a gazdasági diploma számít, mert a megléte egyszerűen alapvető logikai elemeket feltételez valaki gondolkodásában

- magyarázta Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója.

Jó, de akkor melyik diploma, mennyit ér?

Adja magát a kérdés, hogyha ennyire jól el lehet különíteni kifejezetten keresett, illetve kevésbé keresett végzettségeket, akkor ezeknek a diplomáknak a birtoklása vagy egyáltalán semmilyen diplomának megléte mekkora fizetéseket eredményez jelenleg a hazai munkaerőpiacon. Kezdjük a diplomanélküliséggel, amivel kapcsolatban a Profession.hu hangsúlyozta,

a legjobban fizető állások, amelyek hirdetéseiben ritkán szerepel a felsőfokú végzettség elvárásként a vendéglátás, hotel, idegenforgalom, ahol az álláslehetőségek 1,7 százalékánál olvasható ez a kritérium, a bruttó átlagos bér pedig 518 200 Ft és az üzleti támogató központok, ahol 14,6 százalék a felsőfokú végzettséget igénylő állásajánlatok aránya, a bruttó átlagkereset pedig 502 700 forint.

Ehhez képest a pályakezdőket célzó hirdetésekben szereplő béradatok a következők az egyes főkategóriákban legmagasabb iskolai végzettségtől függetlenül:

  • a legtöbb havi bruttó fizetést az IT programozás, fejlesztés területén kínálják a pályakezdőknek, ahol ez az összeg 576 700 forint;
  • ezt követik a mérnöki pozíciók 511 100 forintos bérrel,
  • majd az építőipari és ingatlanos állások 461 300 forinttal.

Diplomák esetében viszont megtudtuk azt is, hogy azok alapján az álláshirdetések alapján, amelyeket az elmúlt egy évben aktiváltak a Profession.hu-n és amelyekben szerepel bérjelölés, valamint egyetemi/főiskolai végzettség az elvárások között, a tapasztalati szint pedig pályakezdő,

  • a legmagasabb elérhető bruttó bért a villamosmérnököknek kínálják (543 900 Ft),
  • amelyet a projektmenedzsment (534 500 Ft)
  • és az építőmérnök (497 800 Ft) szakmák követnek.

Bodor Fruzsina a fizetésekkel kapcsolatban azt is aláhúzta, az IT területen bruttó 600–800 ezer forint magasságában vannak a kezdő fizetések. Viszont azt, hogy pontosan mennyi lesz, számos tényező befolyásolja, például, hogy milyen szintű a munkavállaló angol nyelvtudása, hol szerzett tapasztalatot, és főként, hogy mely konkrét informatikai területen helyezkedik el.

A szoftverfejlesztésben például jellemzően magasabbak a bérek, mint az üzemeltetésben vagy máshol. A mérnöki területen bruttó 600–700 ezer forint az átlagos kezdő fizetés, míg pénzügyben 550–600 ezer

- ismertette. Válaszaiban a Trenkwalder azt emelte ki, hogy a kezdő vagy gyakornoki bérek félévente felülvizsgálatra kerülnek és emiatt egyes pozíciókban ez a bér pár éven belül akár meg is duplázódhat.

Fontos hangsúlyozni, hogy senki sem fizet milliókat kezdő bérnek, ezért sokak számára kiábrándító lehet, hogy a kezdő bérek ritkán magasabbak bruttó 600-650 ezer forintnál. Egyedül az IT vagy mérnöki vonalon, illetve egyes pénzügyi pozíciókban fizetnek az első hónapokban ennyit egy kezdő munkavállalónak

- közölte Nógrádi József, a cég kereskedelmi igazgatója. A válaszokat látva sokaknak további kiábrándultságra adhat okot, hogy több olyan szakmát is látunk, amihez bár nem kell diploma, de a bruttó hirdetett fizetések majdhogynem meghaladják a kezdő diplomás topbéreket. Miközben sokaknak olyan diplomájuk van, aminek kifejezett „szak”tudásával nem sokra mennek a munkaerőpiacon.

Mi mentheti meg a kevésbé jó diplomákat?

Mivel a hard-skillek, azaz a legfontosabb szaktudások csak a mérleg egyik serpenyőjébe kerülnek, a másikban ott vannak hasonló hangsúllyal a soft-skillek is. Ez pedig azt jelenti, hogyha valakinek nincs is valamilyen területen erős szaktudása, de mondjuk rendkívül adaptív, gyorsan tanul, jó csapatjátékos, akkor könnyen léphet előre a munkájában, és viszonylag rövid időn belül kiképezhetik. Éppen ezért szakértőinket megkérdeztük arról is, ha már soft-skillek, mire érdemes igazán rágyúrni.

A leggyakrabban az idegennyelv-ismeretet, a csapatmunkára való alkalmasságot, valamint a fejlett szóbeli és írásbeli kommunikációs készséget várják el amunkavállalóktól. Pályakezdők esetében a korábbi munkatapasztalat hiánya miatt kiemelten fontos a tanulási készség és a rugalmasság, hiszen rengeteg új dolgot kell megtanulnia valakinek az első időszakban. Szintén fontos szempont egy pályakezdő kiválasztása során a lelkesedés és a motiváció, ami gyakorlatilag a kulcseleme annak, hogy valaki sikeres legyen bármilyen területen

- mondta el a Pénzcentrum kérdésére Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója, aki hozzátette azt is, „az elmúlt időszakban nem is annyira a szükséges képességek típusában történt jelentősebb változás, mint azok felismerésében és tudatosabb kezelésében egy kiválasztási folyamat során. Még mindig kevesebb cég használ mérőeszközöket a soft-skillek felmérésére, de az álláshirdetések és az interjú beszélgetések legtöbb esetben tartalmaznak erre vonatkozó elvárásokat."

Bodor Fruzsina és Tóth Rozália a Prohumántól kiemelték, jelentős változás nem figyelhető meg a soft-skillek terén, a munkáltatók továbbra is proaktív, fejlődésre vágyó és képes munkavállalókat keresnek, akik szívesen dolgoznak és szeretnének célokat elérni az életükben. Fontos soft skill egy pályakezdő számára, hogy képes legyen kiállni magáért. Értékes a csoportba való beilleszkedés képessége, valamint a tanulás, fejlődésre törekvés, ilyen szempontból egyfajta alázat is, melyre a munkáltatók építeni tudnak. Hozzátették azt is, manapság szinte minden személyes interakciót kívánó pozíciónál elvárásként tüntetik fel a jó kommunikációs készséget. Ezen felül az időgazdálkodás, a rugalmasság, a proaktivitás, az együttműködés is a legfontosabb soft skillek közé sorolhatók. Ezek a képességek már az interjúk során is döntőek lehetnek.

A legfontosabb soft skillek: kiváló problémamegoldó készség, reziliencia (megbirkózási képesség), rugalmasság, önállóság, döntésképesség. A hard skillekhez ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy bár lehet diplomát szerezni nyelvtudás nélkül, ezt a piac nem tolerálja és igenis elvárás a használható nyelvismeret

- hívta fel minden álláskereső figyelmét Nógrádi József, aki hozzátette, az sem baj, ha valaki többféle területen szerez ismereteket illetve nagyon fontos az is, hogy legyen munkaerőpiaci tapasztalata például iskolaszövetkezetben vagy gyakornoki programban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.10.05 19:45
Amikor egy párkapcsolatban megjelennek a mindennapi konfliktusok és egyre távolabb kerülnek a felek...
hrdoktor  |  2024.10.03 09:19
Az 5 és 10 kilométeres futótávok jól megvalósítható célok mind a kezdő, mind a középhaladó futók szá...
perfekt  |  2024.09.30 14:40
Ha gazdaságtudományi diplomával rendelkezel, és érdekel a mérlegképes könyvelői szakma, a Perfektnél...
coachco  |  2024.09.16 21:06
Ki tudja, mi az a necuke? Az is egy műalkotás, akárcsak a fenti kép, amelyet a Kerekdomb Fesztiválo...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 6. vasárnap
Brúnó, Renáta
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 6. 16:09