8 °C Budapest
Close up of a businesswoman with a headache touching her forehead

Lesújtó számok: ezekben a magyarországi régiókban brutálisan sok az állástalan fiatal

2022. október 20. 19:02

Az Európai Unióban 2021-ben a pandémiából való kilábalás hatásaként esésnek indult az állástalan fiatalok aránya - derül ki az Eurostat által a héten publikált adatokból. Magyarországon is megfigyelhető ez a javuló tendcencia, sőt országos szinten még jócskán jobbnak is tűnik a helyzet az Uniós átlagnál. A számok azonban csalókák, ugyanis, ha jobban a statisztikák mélyére ásunk, kiderül, hogy néhány kiemelkedően jó helyzetben lévő régiónk húzza fel a hazai számokat, miközben hazánk egyéb részein inkább a kontinens e tekintetben legrosszabbnak számító tájegységeihez közeli arányokat látni.

Az elmúlt évtized elején Magyarországot a fiatalok munkaerőpiaci helyzetét tekintve is az Európai Unió sereghajtói között tartották számon. Bár az utóbbi években a szomorú statisztika határozott javulásnak indult, a koronavírus járvány erőteljesen visszavetette a a fejlődés ütemét. Az Eurostat a héten  publikálta a 2021-es évre vonatkozó statisztikákat is. Közelebbi képet kaptunk tehát, hogy hogy állhat a magyar fiatalok foglalkoztatottsága az Unió többi országával összevetve. Az uniós statisztikai hivatal által közölt tavalyi eredmény szerint EU-s a 15-29 éves korcsoport  13 százaléka volt állástalán, mely csupán 0,3 százalékpontos javulást jelent a 2020-as 13,3 százalékhoz képest.

Pedig a tavaly előtti számok hűen tükrözték, hogy a foglalkoztatottság javításának területén is micsoda visszaesést okozott a koronavírus járvány. Egyértelmű, hogy az egyes tagállamok dolgozói és a különböző társadalmi rétegek is eltérő mértékben szenvedték meg a pandémia hatásait, azonban sokat mondó adat, hogy az előző évhez képest a teljes Európai Unióra vetítve 2020-ban 1,4 százalékponttal nőtt az állástalan fiatalok aránya, míg a teljes munkaképes korú népességre vetített statisztika csupán 0,4 százalékkal romlott.

2021-ben ezzel szemben a teljes társadalomra vetített munkanélküliségi ráta mindössze 0,1 százalékponttal javult (7,1 százalékosról 7 százalékra) a tavalyi évhez képest, tehát a fiatalok esetében valamivel a kilábalás is gyorsabb lehet.

Az Eurostat publikációjában az EU tagállamai mellett Svájcban, Izlandon és Norvégiában, Bulgáriában  és Szerbiában is felmérte a munkanélküliek arányát a helyi fiatalság körében, a helyzet pedig az egyes országokban továbbra is merőben eltérő.

Ahogy az alábbi grafikonon is látszik, az Európai Unió tagállamai között hatalmas szakadék húzódik a munkanélküli rátájukat tekintve. A legmagasabb arányt 2021-ben Görögországban (28,4 százalék), Spanyolországban (27 százalék), Csehországban (22,3 százalék) és Szerbiában (20 százalék) mérték.

Az állástalan fiatalok aránya a vizsgált országok közül a legalacsonyabb Csehországban volt, ahol papíron mindössze 5,2 százalékukat érintette ez a probléma. Mi, magyarok a 15-29 évesekre vetített 8,2 százalékos munkanélküliségi aránnyal a középmezőny élén vagyunk, az unión belül az ilyen szempontból jobban állók között és a régiónkban látható uralkodó állapotoknak nagyjából megfelelve.

A kormányzat által gyakran hangoztatott, historikusan is igen alacsony munkanélküliség (a nyáron 3 hónapon át 4,7 milliónál többen dolgoztak Magyarországon) pedig országos szinten nézve a fiatalokra vetítve is nagyjából megállta a helyét, bár a két évvel ezelőtti visszaesés még látszik a számokon.

A KSH által közölt adatok szerint az előző évtized végén volt a legjobb a helyzet. A 2008-as válság brutális utóhatásait követő 2010-es csúcs után (a 15-29 évesek 11,2  százaléka volt nem tanuló állástalan) indult el ugyanis a foglalkoztatottság rohamléptékű felívelése, aminek csúcsán 2019-ben már csak a fiatalok 3,4 százaléka számított állástalannak a statisztikai hivatal kritériumai szerint. Ehhez képest a 2020-as évben a pandémia 0,9 százalékpontos romlást hozott (4,3 százalék munkanélküli fiatallal) és a tavalyi számok még mindig csak a 2017-es állapotot érték utol. A munkanélküliségi adatok ettől függetlenül erre a korosztályra vetítve is igen alacsonyak, mind historikus összevetésben, mind pedig más európai államokéval összemérve. Persze a különbségek nem érnek véget országos szinten.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Különösen a kelet és közép-európai országokban, így hazánkban is hatalmas szakadék tapasztalható az egyes régiók között is. A különbség mértékét a fenti grafikonunk is jól mutatja. Míg ugyanis az Eurostat kutatása három magyar NUTS2 felosztás szerinti régiót is azon földrajzi egységek között említ, amikben a kontinensen a legalacsonyabb fiatal munkanélküliek aránya, az ország egyes részei európai szinten is a rosszabbak közé tartoznak ebből az aspektusból.

Közép-Dunántúlon ugyanis mindössze a 15-29 éves munkakeresők 4,9 százaléka volt állástalan, Budapesten pedig ennél is alacsonyabb, 4,8 százalékos volt az ilyen fiatalok aránya. Nyugat-Dunántúlon pedig a 4,5 százalékos arányszámából kiindulva nem csak a fővárosinál volt jobb a fiatalok helyzete, hiszen ennél alacsonyabb munkanélküliségi rátát a körükben az egész kontinensen csupán 4 NUTS2 régióban mértek. Ezzel szemben Észak-Magyarország 12, a Dél-Dunántúlon pedig 9,2 százalékos volt az állást hiába kereső fiatalok aránya. A hazánkban tapasztalható, oly sokszor emlegetett régiós különbségek tehát a fiatalok elhelyezkedési esélyeire továbbra is rányomják a bélyegüket.

Így számol a KSH

A KSH minden hónapban közzéteszi a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) módszertana alapján számolt munkanélküliségi rátát. Ezt a munkaerő-felmérés alapján végzi. „A nemzetközi statisztikai hivatalok módszertanával összhangban" a KSH az ILO-definíciót használja a munkanélküliek számának meghatározására. Az ILO-definíció szerint munkanélküli az, akinek 1. nincs munkája, 2. az elmúlt 4 hétben aktívan keresett munkát, és 3. ha találna, 2 héten belül munkába is tudna állni.

Mindhárom követelménynek meg kell felelni tehát ahhoz, hogy valaki munkanélkülinek számítson. Vagyis látható, hogy igen sok kritériumnak kell teljesülnie, a 4 hetes aktív munkakeresés pedig azt is feltételezi, hogy valakit már jó ideje elbocsátottak. Erről pedig a cikkünkben ismertetett számok értelmezésénél és kontextusba helyezésénél sem szabad megfeledkezni.

A helyzet pedig, ahogy a kontinens összes többi országában, hazánkban sem olyan rózsás már, mint tavaly. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pedig a héten egy a Portfóliónak adott interjújában már nyíltan arról beszélt, hogy nem hiszi, hogy annyi pénz lenne a munkahelyek megőrzésére a költségvetésben, hogy elkerüljük a munkanélküliség növekedését. Ezt szerinte „már nem lehet elkerülni”

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem