A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, Gulyás Balázs és Jakab Roland havi szinten kilencmillió forintot megközelítő jövedelemben és kiemelkedő luxusjuttatásokban részesültek.
Előállítottak két férfit a Pest megyei rendőrök, mert a gyanú szerint napi 10-12 órában alacsony bérért dolgoztattak 18 év alatti fiatalokat - közölte a rendőrség kedden.
Egy 15 éves tiszavasvári fiú szülei értesítették a rendőrséget, miután megtudták, hogy gyermeküket több hasonló korú gyermekkel, a hét hat napján 10-12 órában dolgoztatták vidéki és fővárosi építkezéseken. A nehéz fizikai munkáért kéthetente 90 ezer forint fizetést kaptak.
Munkaszerződést egyikük sem látott, a kötelezően előírt pihenőidőkről nem is hallottak, ellátásukról maguknak kellett gondoskodniuk. Egyszerre 10-15 gyermek zsúfolódott össze a szálláshelyen, ahová az 58 éves építési vállalkozó, valamint a brigádvezetőnek kinevezett 23 éves társa utaztatta az ország keleti megyéiből verbuvált 18 év alatti gyerekeket.
Szállásuk egy háziállatok tartására készült, igénytelen, koszos és összetákolt melléképítményben volt, ahol a rendőrök 13 gyereket találtak - áll a beszámolóban.
A rendőrök elfogták és előállították a két férfit, akiket emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsítottak meg. A további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le velük szemben - közölte a Police.hu.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







