8 °C Budapest

Meglepődnél, melyik munkák vannak biztonságban a járvány alatt is

2020. október 13. 12:30 2 perc

A programozók és könyvelők munkája iránt a járvány alatt sem csökkent a kereslet - derül ki az egyik nagy hazai állásportál adataiból. Az IT-fejlesztések ugyan csúszhatnak, de ez a szektor hamar talpra áll, a stabil pénzügyek pedig fontosabbak a cégeknek, mint valaha.

A programozók és a számviteli tudással rendelkező szakemberek iránt jelentős volt a kereslet a hazai munkaerőpiacon az elmúlt öt hónap során

- mutat rá a Profession.hu és az EY elemzése. Az állásportál adatai szerint a szoftverfejlesztés és a könyvelés a koronavírus-járvány okozta válság alatt is stabil szakmának bizonyul Magyarországon. A hazánkban tavasszal bevezetett karanténintézkedések első két hónapja alatt, azaz márciusról májusra közel 50 ezren regisztráltak a munkaügyi központokban, az év eleje óta pedig csaknem 190 ezren jelezték, hogy elveszítették az állásukat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján. Ebben az időszakban a programozással és a könyveléssel foglalkozó szakemberek iránt csökkent legkevésbé az érdeklődés az év elejéhez képest a munkáltatók részéről.

"Tapasztalatunk szerint a könyvelés mellett a könyvvizsgálat bizonyult az egyik leginkább válságálló területnek a COVID-19 első hulláma során"

- hangsúlyozta Lázár Gábor, az HR-cég vezetője. A szakember szerint több cégnél inkább az erőforrás, nem pedig a feladatok hiánya okozott kihívást a területen, hiszen a beszámolási kötelezettség alól sem mentesültek a vállalatok. "Az IT-szektort érzékenyebben érinti a gazdasági lassulás. Bizonyos fejlesztéseket el kellett halasztani, de ezzel egyidőben más projektek kerültek előtérbe, így az iparág várhatóan hamar talpra áll. Emiatt munkaerőpiaci szempontból kevésbé kitett a pandémia hatásainak."

Az elmúlt öt hónap során az ismert portálon meghirdetett állások közé leggyakrabban a fent felsoroltak mellett az eladó és pénztáros munkák, a betanított munka, az anyagmozgatói és rakodói állások, a projektmenedzseri pozíciók, a szakmunkák, valamint az értékesítői állások kerültek be. Adatbázisuk alapján a közzétett álláslehetőségek számának csökkenése jelentősen mérséklődött május óta, nyár végére pedig a tavalyi év azonos időszakához képest már csak 30 százalék körül alakult.

Az álláspiac helyzete tehát folyamatosan stabilizálódik, de a hirdetések száma még mindig nem érte el a tavalyi év azonos időszakának szintjét.

"A COVID-19 hatásai fundamentálisan alakították át a vállalatok működését és prioritásait. Az egészségügyi kockázatok minimalizálása, a távmunkára való technológiai átállás, a napi rutinok megváltozott keretekben való megszervezése csak néhány példa azokból a kihívásokból, amelyekkel a cégeknek szembe kellett nézniük. A változások közepette ugyanakkor a vállalkozások számára kiemelt jelentősége van a stabil gazdasági működésnek és a pénzügyi megfelelőségnek. Az erre való odafigyelés a kiszámíthatatlan környezet ellenére sem veszített jelentőségéből" - mondta el Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 05:59