26 °C Budapest

Ennyiért gürizik egy bolti eladó: nem mindegy, hogy könyvet, játékot, kenyeret vagy cigit árul

2020. június 2. 12:34

Az illatszerboltos és az élelmiszereladók bére márciusban megugrott, a spájzolás közben, toppon is voltak. A ruhaboltok és a piacok eladóinak már márciusban fájdalmas volt a bérjegyzékük és a bevételük bogarászása, de máshol is volt bércsökkenés. Közben pedig még nagyobbra nyílt a boltos bérolló: 104 ezer forintról 131 ezer forintra.

Korábban is megfigyelhető volt, hogy hónapról-hónapra hullámoznak a boltos bérek, így volt ez 2020 első negyedévében is. Csak éppen a markáns okok voltak mások, mint korábban. A koronavírus a bérjegyzéket is megmarta, ennek jelei a statisztikából is kiolvashatók - írja a blokkk.

Spájzoltunk és spóroltunk

A boltos is csak a bevételéből tud bért fizetni, ha ez nő, akkor némileg többet, ha csökken, akkor csak kevesebbet. Aki bezár, az pedig semmit, de az már nem része a statisztikának. A járványidőszak bérváltozásainak döntő okai közé tartozik egyik oldalról a nagy spájzolási roham, amikor nagyon kellett az eladó, főleg az élelmiszeres és a vegyiárus, illatszeres boltokban.

Ehhez persze több bér is dukált, mivel meg is kellett tartani az eladókat, jöttek a túlmunkák utáni díjazások is, és új árufeltöltőket is kellett keresni hirtelenjében. Ez március második felében még nem volt olyan könnyű, mivel a munkaerőpiac más területein volt egy kivárás is, amit például szabadságolással, részmunkaidőkkel próbáltak áthidalni, várva a következő fordulatok irányát.

A különféle iparcikkes boltok március második felében már csak 15 óráig lehettek nyitva, március 28-tól kezdve pedig a kijárási korlátozás miatt döntő többségüket (közel 80 ezer boltot) nem is kereshették fel a vásárlók. Az iparcikkes boltok bevétele így már március második felében is jelentősebb mértékben csökkent, a statisztika például a ruházati boltoknál a fél piac elvesztését jelzi a márciusi időszakban.

Az iparcikkes boltosoknak azon kellett törniük a fejüket ebben a helyzetben (mint máshol, például a vendéglátásban), milyen költséget tudnak lefaragni, a fennmaradás érdekében. Ott volt a létszám is, valamint a részmunkaidős átállítás, előbbi kimutathatóan csökkent, utóbbi pedig nőtt. És a bérek.

A statisztika a teljes munkaidős kereseteket mutatja, így a részmunkaidős hatást nem. A márciusi bérváltozásoknak azonban - mint minden más folyamatnak - egyidejűleg más okai is lehettek a járvány okozta veszteségek mellett, például korábbról járó mozgóbér, jutalék kifizetése, így voltak olyan iparcikkes boltok is, ahol emelkedett a bér ebben a hónapban.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A legszembeötlőbb a ruhaboltos bérek esése, hiszen ez egy szélesebb boltos kör.

A kis piaci szeletet jelentő turkálókban is csökkent az eladók bére. Az ázsiai piacok is gödörbe csúsztak, igaz, ez már év elején megkezdődött. Estek az élelmiszeres piacokon is a bérek, feltehetően a nagybevásárlások más boltokra eső nagyobb súlya miatt.

Az italboltoknál a februári időszak volt egy nagy bérugrás, a márciusi időszak esése mögött a piacokhoz hasonló hatás feltételezhető, spájzolni egyszerűbb nagyobb boltból, és így bérre is kevesebb jut. És voltak még mindig 200 ezer forint alatti átlagkeresetek a boltokban. Béremelés a könyvesboltokban nem volt a 2020 februári és a 2019-es átlag alapján, no meg az ázsiai piacokon sem. Máshol valamennyi mindenütt volt.

Nagyobbra nyílt a boltos bérolló

2019-ben 104 ezer forint volt a legnagyobb és a legkisebb boltos eladóbérek közötti különbség. Nos, ez márciusban sokkal nagyobbra nyílt, 175 ezer forintra. De ha a ruhás ázsiai piacokat nem számoljuk, nélkülük is nőtt, 131 ezer forintra. És vannak még 200 ezer forint alatti havi keresetek továbbra is, a jellemzően kisebb boltokban. A boltos világ bérelmaradása ugyanakkor márciusban csökkent a nemzetgazdasági átlaghoz képest, a 2019-es 20 ezer forintról 14 ezer forintra:

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?