0 °C Budapest

Elképesztő számok: tízezrek élnek ebből a melóból Magyarországon

2020. január 4. 15:00 1 perc

Több tízezer magyar dolgozott valamilyen takarítói munkakörben 2017-ben az Eurostat adatai szerint. Így azok közé a tagállamok közé tartozik hazánk, ahol alacsony a takarítók aránya: a teljes munkavállalói létszám 0,7 százaléka végzi ezt a tevékenységet.

Egyre többen helyezkednek el takarítóként, 2011 óta több mint 11 százalékkal nőtt az arányuk az Európai Unióban. Ez azt jelenti, hogy a közösség munkavállalóinak 2,2 százaléka, azaz közel 3,3 millió ember felelt az épületek tisztaságáért 2017-ben, a legutolsó vizsgált évben - olvasható az uniós statisztikai hivatal legfrissebb jelentésében, amit a Magyar Nemzet szemlézett.

Az Eurostat adatai alapján a takarítói állások betöltésénél is észrevehető a megosztottság a kontinens nyugati és keleti tagállamai között: Belgiumban a legnagyobb a takarítói szolgáltatásokban dolgozók aránya, 3,8 százalék. Ezzel szemben Bulgáriában a legalacsonyabb, a helyi munkaerőpiac mindössze 0,2 százalékát fedi le ez a foglalkozás. Épülettakarítással 194 ezer vállalkozás foglalkozott 2017-ben unió-szerte.

Magyarországon 31 366 fő dolgozott valamilyen takarítói munkakörben 2017-ben. Ezzel a számmal azok közé a tagállamok közé tartozik hazánk, ahol alacsony a takarítók aránya: a teljes munkavállalói létszám 0,7 százaléka végzi ezt a tevékenységet.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57