21 °C Budapest

Tömegek kerültek utcára Magyarországon: erről keveset beszélnek

2018. február 9. 14:00

A legfontosabb mutatókon túl ritkán nézünk a munkaerő-piaci adatok mögé, most viszont a mozgásokat mutatjuk meg 2010 óta a hazai munkaerőpiacon.

Azon kívül, hogy éppen mekkora a munkanélküliségi ráta, továbbá, hogy abba a közmunkásokat beleszámították-e vagy sem, kevés szó esik a munkaerőpiac egyéb adatairól. Pedig a számok mögött rengeteg mozgás található, melyet a lenti ábrán szemléltettünk 2010 második negyedéve és 2017 harmadik negyedéve között a 15 és 74 év közöttieket figyelmebe véve, az Eurostat adatai alapján. 

  • A fekete sáv azt mutaja, hogyan változott az adott negyedévben állásukat elvesztők száma.
  • A barnasáv azokat mutatja, akik a negyedév elején még munkavállalók voltak, a negyedév végén viszont már inaktívak lettek, tehát se nem dolgoztak, se nem kerestek munkát.
  • A zöld sáv az elhelyezkedőket mutatja, tehát azokat, akik munkanélküliből munkavállalóvá váltak.
  • A lila sáv azokat mutatja, akik a negyedév elején és végén is munkanélküliek voltak.
  • A sötét zöld azokat mutatja meg, akik a negyedév elején még álláskeresők voltak, a negyedév végére viszont már inaktívvá váltak.
  • A türkizkékek azokat jelzik, akik a negyedév elején inaktívak voltak, a negyedév végére viszont munkavállalókká váltak.
  • A pirosak pedig szintén inaktívkéntkezdték a negyedévet, a végére viszont már munkanélküliek, vagyis álláskeresők lettek.

Ebben, a hét és fél évet felölelő időszakban 1 millió 297 ezer állásvesztés, 1 millió 910 ezer elhelyezkedés és 3 millió 322 ezer reaktiváció történt. Az adatokkal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy abban egy adott személy többször is szerepelhet, ha például többször vált munkanélkülivé és többször is elhelyzkedett.

Érdekes emellett azokat is megmutatni, akik egy negyedév elején és végén is munkavállalók illetve inaktívak voltak. A lenti ábrán jól látszik, hogy egyre több munkavállaló van Magyarországon és egyre kevesebb inaktív. 

Az inaktívak száma a 2010-es 3,4 millióról 2,7 millióra csökkent, a munkavállalók száma pedig 3,6 millióról 4,3 millióra növekedett. A változás mindkét esetben 700 ezer körüli.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 27. hétfő
Olga, Liliána
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?