11 °C Budapest

Ennyiért járt Budapesten luxusoviba Mila Kunis és Ashton Kutcher gyereke

2017. augusztus 30. 16:45 2 perc

Több hónapig hazánkban tartózkodott Mila Kunis, Ashton Kutcher, valamint közös gyermekeik is velük voltak, mutatjuk, mennyibe került idősebb gyermekük budapesti óvodája.

A Józsefváriosi Önkormányzat honlapján jelent meg, hogy a színészházaspár magyarországi tartózkodása alatt a tisztviselőtelepi The English Garden Nursery and Pre-School nevű intézménybe járatta idősebb gyerekét, Wyatt Isabelle-t.

Az intézmény honlapján megtaláltuk az árakat is, eszerint havi 500 euróba (kb. 153 ezer forint) kerül a napközi, 735 euróba (225 ezer forint) pedig az óvoda. Az előbbinél meg kell fizetni 100 euro (31 ezer forint), az utóbbi esetében pedig 350 euro (107 ezer forint) egyszeri regisztrációs díjat is.

Mivel a házaspár idősebb gyermeke ősszel lesz három éves, ezért valószínűleg napközibe járatták és nem óvodába.

Mi lenne, ha Magyarországra költöznének?

A gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége, s ebben az óvodák kiegészítő, esetenként hátránycsökkentő szerepet töltenek be - írta korábban közleményében a Magyar Szülők Országos Egyesülete (MSZOE). Ezért a jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az 5. életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól.

Ha a szülő úgy dönt, hogy csak napi 4 órában kívánja igénybe venni az óvodai ellátást, akkor írásbeli kérelem formájában kell bejelenteni a törvényben előírt időkedvezmény igénybevételét. Ha a kisgyermek nem éri el az óvodába járáshoz szükséges fejlettségi szintet (pl. nem szobatiszta), akkor 4 éves koráig a bölcsődében maradhat. Az óvodapedagógus és a dajka azonban nem köteles tisztába tenni a gyereket.

Az óvoda fenntartója köteles diétás étkeztetést biztosítani a rászoruló gyermekek számára, ha megfelelő szakorvosi igazolással rendelkeznek. Az óvoda ingyenes köznevelési közszolgáltatás. nem kell fizetni érte.
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?