A részvénypiac forgalma 25,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Sváby Andrásról, az ATV-n visszatért műsorvezetőről már korábban tudni lehetett, hogy 26 év után feleségével úgy döntöttek, külön válnak az útjaik. Az egykori pár szerencsére nincsen rossz viszonyban, a közös vagyonról is sikerült megegyezniük.
A műsorvezető-riporter, Sváby András és egykori felesége 26 év házasság után döntöttek a válás mellett. Ez azonban szerencsére nem rontotta meg a kapcsolatukat és a közös vagyonról is sikerült megegyezniük.
- mesélte Sváby András a Borsnak adott interjújában.
A műsorvezető jelenleg új párjával és az idén született gyermekével bérel egy lakás Budapesten. Sváby András azonban nem aggódik emiatt, tudja, hogy ez csak egy átmeneti helyzet.
- tette hozzá a lapnak a műsorvezető.
Érdemes békében elválni
A válás kemény dió, ahogyan Sváby András példájából is látszik. A vagyonmegosztás mellett azonban a gyerektartásdíj összegéről is érdemes inkább megállapodni a volt párunkkal. Bár azt nem tudjuk, hogy Sávby András fizet-e még gyerektartást, de volt feleségével a jó viszony miatt emiatt egészen biztosan nem fognak pereskedni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Magyarországon egyébként évente e több ezer gyermektartási pert indítanak.A tartásdíj összege pedig általában a kötelezett fél átlagos jövedelmének a 15-25 százalékát teszi ki. Tehát egy nettó 192 100 forintos átlagkeresettel számolva ez havi szinten 28 815 - 48 025 forint közötti összeget jelent. Viszont ez az összeg sokkal magasabbra is rúghat, ha akár több gyermek után kell tartásdíjat fizetnünk.
- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya.
Mitől függ a gyerektartás összege?
Természetesen minden eset más, ezért a gyermektartás pereknél a bíróknak az alábbi szempontokat kell figyelembe vennie:
- a gyermek indokolt szükségletei,
- mindkét szülő jövedelmi viszonya és vagyoni helyzete,
- a szülők háztartásában élő más eltartott személyek,
- a gyermekek saját jövedelme,
- és a szülőnek jutatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátások.








