A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó őszintén vallott karrierje pénzügyi nehézségeiről, elmondása szerint volt olyan, hogy hónapokig fizetés nélkül kényszerült játszani.
Hirtelen jött siker, mély hullámvölgy, most pedig sok munka árán, ismét a csúcson van Tóth Gabi. Az X-Faktor mentora a nehéz időszakban anyagilag is a szüleire támaszkodott, most már ő segíti a családját. A fiatalok körében egyre gyakoribb, hogy felnőtt létük során is szükségük van a szülők anyagi támogatására.
Az énekesi pályája elején gyorsan jött siker Tóth Gabinak, de nagy teher is volt számára. A szüleire mindig támaszkodhatott, sokáig az édesapja vitte a fellépésekre. Majd jött a hullámvölgy.
- mondta Tóth Gabi a Hot Magazinnak. A nehéz időszakban a szülei támogatták az énekesnőt, a legnagyobb bajban is mellette voltak.
"Nem felejtettem el, honnan jöttem. Ott van a fejemben az a tapolcai gyerek, aki voltam; olyan, mmintha tegnap lett volna. Apa dolgozik, de anya most nem tud, mert hosszabb ideje gond van a lábával, így támogatnom kell őket. De ez természetes is.
- mondta Tóth Gabi.
Tovább segít a család
Nem egyedi az X-Faktor mentorának esete, ma a fiatalok nagyrésze - főleg egyetemi éveik alatt és pályájuk elején - gyakran szorulnak szülői segítségre. Sőt az is egyre gyakoribb jelenség, hogy huszas éveiket még a családi fészek melegében töltik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A saját lábra állás nem egyszerű, mint ahogy az első lakásvásárlás sem. Magyarországon a 18-36 éves korosztály, vagyis az Y generáció több mint harmadának (36 százalék) van csak saját lakása, amelyhez a többség (63 százalék) szülői segítséggel jutott a Cofidis kutatása szerint. És ennek a kororszálynak csak a harmada mondhatja el magáról, hogy szülői segítség nélkül, saját jövedelemből tartja fenn magát.
Ez a jelenség annak is betudható, hogy ma már sokkal több ideig tanulnak a fiatalok, mint 20-30 évvel ezelőtt, tehát később állnak munkába. Az sem meglepő, hogy a családi fészekben is tovább maradnak, hiszen a jelenlegi albérlet árak nagyon magasak, különösen a fővárosban. Aki megteheti, egyre gyakrabban választja a mamahotel kényelmét, és inkább félreteszi az albérletre szánt összeget, hogy néhány év elteltével saját lakásába költözhessen.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







