6 °C Budapest

Németország még több mérnököt csábíthat el: sötét jövő elé néznek a magyar cégek?

2016. szeptember 13. 08:33 1 perc

Százezer mérnökkel többre lesz szüksége Németországnak, mint amennyit képeznek - állítja egy friss tanulmány. Van, aki szerint ez a szám túlzás, de az biztosnak tűnik, hogy marad a nemzetközi verseny a hazai mérnökökért - írja ma reggel a Világgazdaság.

Egy friss felmérés szerint 100 ezer villamosmérnökre lesz szüksége a helyben képzetteken felül Németországban - állítja a kölni gazdaságkutató intézet (IW). A magyar cégek már most is nehezen találnak mérnököt, de ha igaza lesz a tanulmány készítőinek, akkor a helyzet még rosszabb lesz.

Érdemes némi fenntartással kezelni ezt a hatalmas számot, de az mindenképpen igaz, hogy óriási a kereslet, és folyamatosan növekszik (...) Ugyanakkor legalább jó hír, hogy a verseny hatására kezdenek felzárkózni a magyarországi mérnökfizetések is, legalábbis valamivel már kisebb a rés a magyar és a német bérek között

- nyilatokzta Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára.

Az északnyugat-dunántúli autóipari vállalkozások már most is nehezen tudnak képzett munkaerőt felvenni, leginkább egymástól csábítják el a dolgozókat. A munkavállalókért ebben a térségben nemcsak a térség cégei, hanem a 100-200 kilométerre lévő szlovák vállalatok is küzdenek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?