Azurák Csaba az ATV-hez igazol, ahol 2027 januárjától a csatorna vezető közéleti vitaműsorának, az Egyenes Beszédnek lesz a házigazdája.
Évente 40-50 ezerrel kevesebb a munkaerőpiacra belépő, mint a kilépő a korfa alapján, ráadásul a kivándorlás tovább rontja a helyzetet - írja a Népszava.
Nagyjából 100-200 ezer ember hiányozhat a munkaerőpiacról Magyarországon. Korábban be lehetett határolni az ország bizonyos régióit vagy bizonyos foglalkozási ágakat, ahol kritikussá vált az elvándorlás. Mára a gondok országosan és nemzetgazdasági ágazatokat tekintve is általánossá váltak
- mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke. Nem minden ágazatban egyformán súlyos a probléma, az informatika területén a legégetőbb, de a vendéglátóipar és az építőipar is gondokkal küzd.
A munkaerőhiány alapvetően már nem bérkérdés csupán, sokkal fontosabb a demográfiai korfa alakulása. (...) A munkaerőpiacra belépők és az onnan távozók, például nyugdíjba vonulók közötti létszám különbsége egyre nő. Ez éves szinten 40-50 ezer többletet jelent az utóbbiak javára
- tette hozzá Rolek Ferenc. A korfát megnézve azt láthatjuk, hogy a következő években átlagosan 45 ezerrel többen mennek nyugdíjba, mint ahányan kilépnek a munkaerőpiacra. Lényeges, hogy a korfa változásán felül a kivándorlás is jelentős problémát jelent.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
19:16
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 5. 17:34
Brutális vérfürdő a Wall Streeten: összeomlott a Nasdaq, a kriptopiacot és a techóriásokat is magával rántotta a pánik
november 5. 13:53
Megtört a forint szárnyalása: hirtelen fordulat jött a piacon
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli | 2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco | 2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem?
[...] Bővebben!
legacykft | 2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
HRCENTRUM legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 5. 19:03

Pénzcentrum | 2026. november 5. 18:07

Agrárszektor | 2026. november 5. 19:29




