20 °C Budapest
Brutális béremelés jöhet a Tescónál: asztalra csapott a szakszervezet

Brutális béremelés jöhet a Tescónál: asztalra csapott a szakszervezet

2016. március 11. 13:06

Megkezdődtek a bértárgyalások a Tesconál és jelentős béremelésre számít a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ).

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a mai napon megkezdte az egyezetéseket a Tesco képviselőivel az idei béremelésre és bérrendezésre vonatkozóan. A KASZ közleménye szerint a vállalat hazai működésében problémákat okoz az áruházi struktúra működéséhez szükséges jó minőségű munkaerő biztosítása, és a munkaerő piaci jelzések alapján emelkedik a fluktuáció is. A KASZ álláspontja szerint mindkét probléma kezelhető lenne egy hosszú távú bérstratégia kialakításával, ezért a szakszervezet jelezte a vállalat vezetői felé, hogy szeretné a korábbi évekhez képest előrébb hozni a bértárgyalások kezdetét.

A szakszervezet álláspontja szerint az idei béremelésnek két részből kell összetevődnie. Szükség van egy jelentős mértékű legalább két számjegyű általános, minden munkavállalót érintő béremelésre, illetve egyes munkakörök esetében ezen felül bérrendezésre is.

A bérrendezés szükségességét a KASZ már januárban jelezte a vállalat vezetői felé. Ez elsősorban azokat a munkaköröket érinti, ahol a szakmai bérminimum emelése bértorlódást okozott a vezetői és az eladói bérek közt. Ezen felül az online kereskedelmi területen is vannak olyan munkakörök, amelyekben a jelentőségükhöz képest alulfizetettek a munkavállalók. Az ő esetükben szintén bérrendezésre lesz szükség.

Az általános béremelés időszerűségét tekintve a KASZ álláspontja egyértelmű: Minél hamarabb, annál jobb.

Az összegszerűségre vonatkozóan a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete hosszú távú célkitűzést fogalmazott meg. Hároméves bérstratégia kialakítására van szükség, amelyben az áruházakban dolgozó munkavállalók bérét a jelenlegi bérszínvonalhoz képest 30-40%-al meg kell emelni. A szakszervezet év elején ezzel kapcsolatosan készített egy szakmai anyagot, amit átadtak a vállalat hazai vezetőinek, és rajtuk keresztül februárban eljutott a Tesco Európa prágai központjába is. A KASZ reményét fejezi ki, hogy az idei évre vonatkozó bérköltség tervezésekor a Tesco Európa vezetői figyelembe vették a szakszervezet szakmai anyagában szereplő bérajánlást. Véleményünk szerint 2015-ben a magyar Tesco jelentős költségeket takarított meg a vasárnapi boltzár bevezetésével és az éjszakai műszak megszüntetésével, miközben a vállalat forgalma nem csökkent. Reményeink szerint ezek az összegek részben fedezetet nyújthatnak a szakszervezet és a munkavállalók által kívánatosnak tartott bérfejlesztés megvalósításához.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az egyeztetések hamarosan folytatódnak. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete az ezt követő tárgyalásokon is a fent leírt elvek mentén fogja képviselni tagságát, és a magyar Tesco valamennyi munkavállalóját.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2021.05.10 06:35
A munkahelyi egészségvédelem részeként az elhízás megelőzésével is foglalkoznunk kell. [...] Bőve...
legacykft  |  2021.05.07 18:55
Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, elmesélem, hogyan is fogalmazódott meg bennem. Ahogy minden fol...
perfekt  |  2021.05.05 08:17
Durván még egy hónapunk van a számviteli beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség te...
hrbonbon  |  2021.04.27 21:03
Egy nem teljesen friss, de nagyon érdekes cikkre bukkantunk az Industrial and Organizational Psychol...
kovacstunde  |  2021.04.16 17:03
  Ebben a blogbejegyzésben Kovács Tünde andragógus, munkaköri trénerrel beszélgettünk azonos szempo...
NAPTÁR
Tovább
2021. május 10. hétfő
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?